Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Bartók- és bogárihletések

Bartók bogarai, 2B Galéria, Budapest, 2007. március 6 - április 14.

A zenéhez nem értek, de érzem. A rovarokhoz sem értek, de kénytelen kelletlen érzékelem őket. A zene és a rovarok tehát körülvesznek, jelen vannak, hol kérve, hol kéretlenül az életteremben. Két különös, játékos és titokzatos világ.
Az első képzőművészeti kiadványt gimnazistaként szerkesztettem, egyik osztálytársam rajzait tartalmazta, aki előszeretettel tűzdelte munkáit legyek ábráival. Ugyancsak a hatvanas évek végén Tolnai Ottó Rovarház című regényében merültem el, ráhangolódva képzőművészeti látásmódjára. Bartók bogarairól már némileg később hallottam, de úgy emlékszem, ez valahogy egybeesett azzal, hogy valamelyik szabadkai moziban megnéztem John Fowles A lepkegyűjtő című könyvének 1965-ös filmadaptációját.
Önmagában a gyűjtés egy mániákus, alkalmanként beteges szenvedély, amelyben az embert magával ragadja a mennyiség, a tömegesség birtoklásának a varázsa. Persze, a gyűjtés pszichológiáját alapvetően a gyűjtési terület természete határozza meg.
A rovargyűjtés par excellence tudományos tevékenység, életre szóló feladat, de vannak kivételes esetek is, mint például Bartók Béláé, aki elsősorban természetszeretetének ismérvein belül foglalkozott folyamatos rovargyűjtéssel, már ifjú éveitől. Akárhová is kirándult vagy utazott, mindegyik útjáról újabb rovarpéldányokkal tért vissza, és New York-i életszakaszában is hű maradt ehhez a szenvedélyéhez, olyannyira, hogy párhuzamba állította a népdalgyűjtéssel: "Mi magunkat (t.i. a zenefolklór kutatókat) tulajdonképpen természettudósoknak valljuk, akik tanulmányozásunk tárgyául a természet egy bizonyos produktumát, a parasztzenét választottuk".
Bartók a rovarokon kívül csigákat, kagylókat, növényeket és ásványokat is gyűjtött. Azt vallotta, egy-egy kollekció kialakításának a folyamata nem torpanhat meg a holt tárgyak összeszedésénél és tartósításánál, mivel általuk az élettel szorosan összefüggő ismeretekre tehetünk szert. Természetrajzi gyűjtő tevékenységének eredménye több ezer egyedet – lepkét, legyet, pókot, darazsat és egyéb ízeltlábút – tartalmazó kollekcióban csúcsosodott ki, amelynek java magárahagyatottságában a második világháború idején megsemmisült, így mára mindössze 250 kemény páncélú bogár maradt fenn belőle. Az állomány maradéka a Magyar Tudományos Akadémia jóvoltából a Bartók Archívumba került.
A tavalyi Bartók-év apropóján – pontosabban utórezgéseként – a 2B Galéria tematikus kiállítást szervezett, amely a fennmaradt, avagy történetileg dokumentált bartóki bogárgyűjteményt tekinti eszmei vázának, illetve általa inspirált alkotásokból áll össze. A kiállított munkák egy kivételével erre az alkalomra készültek. A kivétel Kicsiny Balázs Demisztifikációs kísérlet című installációja, amely a szerző közelgő szlovákiai tárlatának lesz a része. Kár, hogy a kaptárfejű, repülésirányító lámpákat lengető emberalakok kissé feszengve érzik magukat a szűk térben, nincs köröttük elég levegő ahhoz, hogy önmagukban érjenek össze, a már Kicsinytől megszokott rejtélyesség költői, ünnepélyes hangulatában. De a mű a maga jelképes erejével és önreflexív erőmozgatásával így is meghatározza a kiállítás arculatát és lelkületét, virtuálisan jelenítve meg a mozgást, a repkedést.
A földi és légi pályákon közlekedő bogárvilág természetszerűleg indukálja azokat a műfaji törekvéseket, amelyek a mobilok, a mozgó műalkotások előtt nyitnak lehetőséget. Egy ismert Kosztolányi-sorra is rímel Bori Bálint és Lábas Zoltán Darázs garázs című miniatűr mobilja, amely fényhatás útján mozgat mágnesre rögzített gombostűket egy kottalapon. Ahol nem jelenik meg a maga valóságában, ott a mozgás esetenként csupán a műtárgy rendeltetéséből következtethető ki. John Roach Band-O-Fly és Zsák Árpád Tücsök című alkotása hangot adó kvázi-hangszer, valahol a funkció és az esztétikai öntörvényűség határán, abban a már-már folklorisztikus kontextusban, amelyet néhány eredeti afrikai és indiai népi hangszer teremt a kiállításon.
S ha már a népi beütéseknél tartok, nem hagyhatom említés nélkül Elekes Károly Mezőségi design című objektjét, amelyben 81 kiskéssel kottázta le az úgyszintén annyi hangból álló "Szánt a babám, csireg-csörög hej-haj, a járom" kezdetű népdalt. Bicskáinak nyolcféle hajlásszöge nyolc hangot jelöl, és önmagában is takaros gyűjteményt tesz ki, úgy tárgyilag, mint hangzásilag, visszamutatva a Bartók által is kutatott népi értékek sokszínűségére. ©wierkiewicz Róbert lepkeszárnyakat idéző festményei viszont nem a zene felé mozdulnak el, hanem a szerzőnek a léggömb-repülés iránti közismert rajongására utalnak.
Roskó Gábor, Rácmolnár Sándor, Hajagos Andrea, Tandori Dezső és Várnagy Tibor alkotásai egészítik ki ennek a változatos, nyelvileg oly sokrétű kiállításnak az anyagát.

Szombathy Bálint
2007. május