Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



BB a 2B-ben
Tárlat

A Böröcz fivérek (B és B = 2B) már megint kitaláltak valamit. Mi jut az ember eszébe Bartók bogarairól? Ez a cím annyira alliterál, hogy még angolul is alliterál: Bartók's Bugs. És olyan ez a kiállítás, mint amikor a jól föltett kérdésre adott válasz egyszerűen elhibázhatatlan. Bartók szenvedélyes rovargyűjtő volt, nem csak népdalgyűjtő, ha igaz, minden villamos- és színházjegyet is eltett, és ha megérkezett egy idegen fővárosba, első útja a helyi állatkertbe vitt. Bartók elmélyült rendszerező volt és tipizáló, de ez a kiállítás éppenséggel nem valami szisztémára épül, amelyben sok, szinte egyforma vagy nagyon hasonló alak kerül egymás mellé, és az apró variációk élezik a figyelmet, nem, ez a kiállítás inkább csodabogarak és ritkaságok és hangzások gyűjteménye, finoman megmunkált tárgyaké, pompásan kivitelezett ötleteké, az iróniáé, a humoré és a szépségé, mint amilyen egy négyszögleges üveghegedűbe épített, kis rekeszekben szárnyukat kiterjesztő, elég tekintélyes méretű bogarak gyűjteménye, ahol észrevesszük a kitinpáncél meglepő hasonlatosságát a hegedű álltámaszával (Ken Butler: Bartók's Bug Violin). Már ebből is érezhető, hogy a bogarak ezen a kiállításon elsősorban hangszerekként jönnek számításba, és ezt áttetsző egyszerűséggel valósítja meg a Darázs-Garázst megalkotó Bori Bálint-Lábas Zoltán-duó: egy nagy kottafüzet visszahengerített lapjába rejtett, napelemmel működő kis propellert helyeztek, amelyik azonnal finoman zsizsegni kezd, ha valaki fölkapcsolja a fölé helyezett lámpát. De már a zümmögő darázs fölött egy igazán különleges munka: pirosra festett szegélylécbe szúrt bicskák, mögöttük zöld léc: egy bicskagyűjtemény dallá válása: Elekes Károly bicskagyűjteményének minden darabja már magában figyelmet érdemelne, de itt, a Mezőségi design című munkában kottajegyekké változnak: a kinyitás szöge dönti el, hogy melyik gyöngyház nyelű vagy faragott nyelű milyen hangot képvisel, és kis munkával talán még valaki el is tudná énekelni róla a Szánt a babám című népdalt: azt gondolom, ami a bartóki gondolkodásmódot illeti, amelyben természeti jelenségként értelmeződnek válnak az ember alkotta tárgyak (népdalok), ez telitalálat. Talán csak Roskó Gábor tud elvonatkoztatni attól, hogy egy nagy zeneszerző - egyébként szomorú sorsú, mert szinte teljesen tönkrement - bogárgyűjteménye volt a kiállítás apropója (a bogárgyűjtemény tragikus roncsa egy fényképen látható, a bejárattól jobbra): a Hangyaleső című munkán egy iskolatáskás, rövidnadrágos piros nyakkendős, kiránduló fiú vitrinbe való porcelánfigurája nagy lendülettel halad az óralapjától és mutatóitól megfosztott kandallóóra egyik talapzatán: másik oldalon egy alumínium háromszögbe szakszerűen felfüggesztett kis feromongöngyöleg (amelynek ellenállhatatlan illatával a rovargyűjtők csábítják a ritka rovarokat, vagy amelynek segítségével pusztulásba küldik a kártékonyabb fajtákat) - a háromszög különben mégiscsak egy timpanira emlékeztet: a rovargyűjtés mint egy majdhogynem erotikus szenvedély kezdete: a vidám kis nipp a szemünk láttára maga is rovarrá, egy gyűjtemény darabjává változik. Rácmolnár Sándor Csendgyűjteménye egyenest a bakelitet támadja meg: hangjegyekből és zenei jelekből formált bogáralakokkal marta le tizenhét, kottafejekként, ritmikus sorokban a falra illesztett tizenhét hanglemezről a felső réteget, a roncsolás következtében persze meghallgathatatlanokká váltak a lemezek, ugyanakkor láthatóvá vált a valódi bakelit, a maga prosztó barnaságában, a fényes lakk alatt. És a bakelit hallgat. A lemezekre vésett figurák emlékeztetnek az indonéz wayang pálcikás bábfiguráira. Állítólag el is készültek ezek a bábok, és a vernisszázson rejtett mágnesek segítségével bűvölték el a látogatókat. Titokzatos hangszerszámot állított elő, valamilyen tekerőlantot, Zsák Árpád, és Tücsöknek nevezte el: ez egy elég nagy testű hangszer, mintha szárnyai volnának, talapzata sárgaréz, egy nagy fagömb forog, amit fémkarok karistolnak, amelyekhez műanyag szálak vannak erősítve, a leírás szerint láthatná az ember a bólyai és az euklidészi terek egymásba ágyazottságát: én csak egy gyönyörű tárgyat látok: egy tárgy-rovart, amely alatt, sárgarézből formált, a tücsöknek otthonos Y-formájú járat van, és az alkotó úgy gondolja, hogy igazi tücsöknek kellene benne ciripelnie ahhoz, hogy megvalósultnak lehessen nevezni. Ennél a tárgynál éreztem egy nagy szívdobbanást először: oly nemes volt, oly céltalan, szép, vaskos, igazi, kézzelfogható. A Tandori-vershez mellékelt hangyafutó-verseny, amelyet állítólag a megnyitón bábosok el is játszottak: a futópályák, a szürke padlóra húzott krétacsíkok természetesen a kottavonalak, a négy fekete marionetthangya, amelyeknek, mint egy szemfüles látogató észrevette, rendesen megmunkált faszuk is van (így tehát, némileg eltérve a hangyaanatómiától, a "hangyafasznyi" népi szólást is megjelenítik, persze csak a szemfülesek számára), a falnak futnak (a futópálya a fal túloldalán folytatódik), azaz Tandori Kafkára utaló szövegének és lendületes skiccének megfelelően lebonyolítják a Szomszéd falu gátversenyt, ahová ugye hősünk sohasem érkezik el. (Mint TD írja: "Olyan ez a szomszéd-falu érés / mint a túlélés. / Túlélésről akkor beszélj csak már, / ha meghaltál." Népdal, Tandori Dezső gyűjtése, 2007). A falon túl egy egész teremnyi S`´wierkiewicz Róbert. Bogárképzetek és ázott lepkeszárnyak. Két gyönyörű afrikai hárfa, nyomdagépek átfestett fotográfiái, alattuk egymásból kinyíló, festett "lepkeszárnyak", melyek olykor háromszárnyú lepkéket sugallnak, de ami igazán megragadó, az egy begubózásra készülő lepkelárvára emlékeztető, hosszú, kékkel-pirossal mázolt ezüstszín tömlő egyik végén egy kompresszor félpercenként bekapcsol és megzengeti a másik végénél lógó, halkopoltyúkkal függesztett gyönyörű indiai szélhárfát. És akkor még nem is említettem Kicsiny Balázs testükön láthatósági mellényt, fejükön méhkast viselő, egymással szemben álló repülőtéri irányítóit (Domesztikációs kísérlet) és John Roach Band-O-Fly című, hortobágyi ostorként az ember feje fölött lengetendő, erőteljes zümmögést produkáló, látszatra egyszerű, mégis elég komplex szerkentyűjét. Ami nagyszerű ebben a kiállításban, hogy az ember legszívesebben mindegyik darabja előtt hangosan kacagna, vagy kiáltana egy nagyot: ez igen! Ihaj és csuhaj. Itt valakik gondoltak valamit.

(Bartók bogarai, 2B Galéria. Megtekinthető április 17-ig.)

Forgách András
2007. április 13.