Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Körkérdés
Az Ön számára mi volt az elmúlt időszak
legmeghatározóbb kortárs művészeti élménye?

Lengyel Zsolt televíziós főrendezô
TV2
A 2B Galéria bemutatott néhány képzőművész-családot (Roskó, Böröcz, Erdély), számomra ezek közül az Erdély-dinasztia munkáiból készített kiállítás volt a legizgalmasabb. Nem maguk az egyes muvek, hanem művészetszociológiai szempontból a család tevékenysége. Annak idején sok Indigo Csoport-kiállítást láttam, Erdély Miklóst személyesen is ismertem, az apjáról azonban soha nem hallottam. Volt ott néhány fekete-fehér fotó az apa lakásáról, és megdöbbentő volt látni, hogy például az ajtón nem volt egy négyzetcentiméter szabad felület, amit ne festett volna tele. Erdély István olyan képalkotó lehetett, aki motorikusan, szinte mániákusan festett mindenre, ami a keze ügyébe került. Furcsa érzés volt, ahogyan összeállt a háttér Erdély Miklós mögött, ahogyan megláttam a közeget, amibôl jött, az őrült realista munkakényszeres apát, és visszagondoltam, mit is mondott ez a szüleivel szembeforduló, avantgárd szemléletű művész még az Indigo Csoportban a festésről, hogy az olyan ellenállhatatlan kényszer, mintha traktorerővel rányomnák az emberre. Világos lett, hogy ez az ember nem azért lett a magyar képzőművészet egyik legjelentősebb konceptuális alkotója, mert ez benne volt a nemzetközi képzőművészeti élet levegőjében, hanem ez azzal függött össze, amit otthonról hozott, amit megtagadott.
Ehhez képest igen nehéz dolguk van a fiainak, Erdély Gyurinak és Daninak, akiknek ezen a gólemen, e robusztus apán, az avantgárd hazai pápáján, a Balázs Béla Stúdió egyik legendáján kellene túllépniük. Úgy válni jelentős avantgárd művészekké, hogy nekik von aus haus volt avantgárd az apukájuk. Érdekes volt látni, mivel próbálkoznak: Dani számítógépes munkákat állított ki, Gyuri erősen sprituális vagy inkább ortodox vallásos, filozofikus művekkel mutatkozott be. Ebben kétségkívül sikerült az apjáétól radikálisan különböző világot létrehoznia.

2006/6.