Sajtó ...... Press
Only Hungarian language

Lányok, lányok gyöngyvirágok...

Hazai javak, 2B Galéria, Budapest, 2006. január 27 – március 4.

Amíg a Várfok Galériában a Violentes Femmes című kiállításon francia művésznők festményei már-már tolakodóan hatásosnak mutatkozó hangot megütve, kissé anakronisztikus módon beszélnek a megörökölt, de láthatóan el nem fogadott nőiség-képükről, addig a 2B Galériában magyar művésznők mutatják meg azt – nevezzük mítosznak –, ami emberi. A kiállítás címe minden tekintetben találó. Amíg a viszonylag friss francia anyag a művészi önkifejezésben teret nyerő férfias tekintet általi meghatározottság lerombolására tesz kísérletet, addig hazai javaink saját tekintetüket érvényesítik, saját nyelvüket beszélik. A 2B Galériában kiállított művek nagy része ismerős lehet korábbi megmutatkozásokból, mégis feszesen állnak egymás viszonylatában, a női psziché működésének felmutatásával oda-vissza ható kölcsönös vonatkozási rendszerekké alakulnak, miközben a művek egyenként is megőrzik értékteremtő mivoltukat. A nő saját nyelve oly módon mutatkozik meg a kiállításon, amellyel képes mellőzni az erőltetett szándékoltságot, ami általában azokra a kiállításokra jellemző, amelyeken úgynevezett nőművészeket kívánnak felvonultatni. Szenes Zsuzsa Gyógyládája vagy Keserü Ilona képei a 70-es évekből éppen olyan hitelesen kommunikálnak az önálló gondolkodás nyelvén, mint Németh Ilona A művész ereklyéi a 2000. évből című munkája vagy Berhidi Mária Diószezon című legújabb kő-tészta objektjei. Általánosságban a művészek nyelvhasználata válik legizgalmasabbá ebben a válogatásban, amint néhány évtizedet átkarolva hiteles emberi és művészeti párbeszédbe kerülnek egymással. A munkákat vizslatva a 2B Galéria amúgy is barátságos terében az a megnyugtató érzés kerít hatalmába, ami megingatni látszik azt a néhányszor már felvetődött kételyt, amely a nők által teremtett művészet önmítoszteremtés vs. lerombolás fogalompárjainak emlegetésével látszik gyakran megidéződni. Az tehát, hogy a nő művészetében feltétlenül ott kell munkálnia egy olyan saját nyelv – akár erőltetve megjelenő – megteremtésére irányuló vágynak, amely egyúttal kényszerűen lerombolja a kulturálisan megörökölt úgynevezett nem saját nyelvet. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy a női önmítosz emlegetésekor arra gondolunk, ami: nem férfi, holott mindkettő emberi. A szó valódi értelmében önmítoszt sem teremteni nem lehet, sem lerombolni. Megteremtődhetnek, lerombolódhatnak, de ez életfilozófia kérdése, s ebben nem a nem a lényeg, mert mindez nem ezen a szinten dől el, vagyis itt igazán nem dőlhet el. Ilyetén módon Lovas Ilona Stáció sorozatából kiállított két kép, ahol a két tenyérről készült fotóra ostyákat helyezett, s amelynek felületét marhabéllel vonta be egy univerzális gondolatkör esszenciáját képviseli, akárcsak Keserü Ilona Televízió című képe. Eperjesi Ágnes "A túl sok valóság olykor rejtőzködésre késztet" feliratú nyomata nyilvánvalóan reflektál a női szerepek hagyományos megítélésére, de ezen túl megbújik benne némi filozófiai tartalom is. El-Hassan Róza Feszített pohár című munkája talán a legtisztább az összes közül, egyszerű kijelentés, amelyben ott van mindaz, amit mondjuk konceptuális nő-művészetnek nevezhetnénk, már amennyiben fogalmat kívánnánk hozzárendelni. Szabó Eszter Ágnes Polcszegély hímzésével, amelyről hímzés nélkül talán egy parókia, de legalábbis egy takaros kis menyecske otthona jutna eszünkbe, egy olyan mondattal üti el e képtelen asszociációt, amely éppenséggel igazán időszerű, sorolhatnánk mikor, például a génmanipuláció, emberkészítés korában. Így szól tehát: "Vigyázz a sejtjeidre, és a sejtjeid is vigyáznak rád!". Sziládi Mónika Tisztátalan hús című képe eléggé fotogén, feszes ellentétben a címével, s ettől válik izgalmassá, amikor is bibliai szövegek jutnak eszünkbe, s artikulálódik a kérdés, milyen viszonyban van mindezzel a jelenleg egyébként Amerikában élő művész. Van két mű a galériában, amely a többivel ellentétben nem kifejezetten a látásunkkal operál. Kozári Hilda képzőművészként évek óta illatokat alkot. Egy párizsi Orr segítségével elkészítette Helsinki és Budapest – két otthonának – illatát, amelyet néhány éve a Fészek Galériában lehetett befogadni. Most két képet állított ki, az egyik a Citromos tea, a másik Tortaszelet felülnézetből, az "Illatos konyha és kávéház sorozatból". Az ember fölé hajol a teának, a tortának s kiállításnéző körútja befejezésével beleszagol ezekbe a képekbe. Nem kap mást, mint amire számított. Közvetlen hatást. Ha még következmények nélkül leírható volna ez a szó, ideírnám: a kiállítás a legjobb értelemben "nőies", mert egyszerre intelligens, ugyanakkor érzékeny. Egyszóval: olyan emberi.