Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Kijárási tilalom törölve

A honi hagyományok egyik legősibb eleme a kijárásos ügyintézés. Ha az egyszerű nép gyermeke sikerrel akar előrejutni a ranglétrán, ha előmenetelében, gyarapodásában segítőket keres vagy akadályokat küzd(ene) le, akkor kijárja, hogy ügyét-baját az illetékesek, az atyafiak, a „Rokonok" ügyrendet, jogot, törvényt, hivatalt kerülve intézzék (el). Ezen ősi szokás ellen lépett fel nemrégiben a kormánypolitika, mondván, ez nem lehet formája az Európai Unióba tartó - azaz már bele is keveredett - magyar nép aprócseprő vagy éppen nagyobb gondjai megoldásának. Helyes - helyeselt a magyar nép, majd azóta is kijár.
Íme a legújabb példa - a megújuló kultúrpolitika nagyobb dicsőségére: a belvárosi kerület kávéházakkal és kisgalériákkal teli sétálóutcáján egyremásra nyílnak az újabb kulturális létesítmények. Az önkormányzat a minap is meghirdette tízéves bérleti formában - szigorúan kulturális hasznosításra - két lejárt bérletű üzlethelyiségét. Lelkes pályázók hada (szám szerint 30) adta be írásos dokumentumokkal, tervekkel, ajánlásokkal gazdag jelentkezését a két helyiség valamelyikére. Volt köztük művészeti társaság, az utcában már működő galéria, s persze néhány kulturálisnak álcázott szórakoztatóipari üzemegység is.
A pályázatokat felbontották, a szigorú és pártatlan zsűri ítélkezett, és megszületett a döntés az egyik, a nagyobbik üzlet új bérlőjéről. A döntéskor felbontott pályázatok között akadt egy visszafogott terjedelmű dolgozat is. Ez úgy általánosságban jelölte meg "az utca valamelyik üzletét". Ennél sokkal fontosabb információt találtak hozzá a zsűrorok, egy kétoldalas ajánlást a pályázatot benyújtó, amúgy ismert - a város egy másik pontján már lakásgalériát működtető - művész testvérpár részére. Az ajánló maga a kulturális miniszter volt. "Ez kétászos huszonegy, mindent üt" - vélhették a döntnökök, s rögtön oda is ítélték a helyiséget a kétoldalas mű protezsáltjainak. Tehették ezt annál könnyebben, mivel a pályázat - s a levél - létezéséről egy hónappal a bontás előtt már tudtak. A miniszter nem bízta a véletlenre - postára, kézbesítőre, kósza szelekre - ajánlását. Leszólt az illetékeseknek.
Mondhatnánk tanulságul: "szégyen, gyalázat, zúg morog mindenki". De nem mondjuk. Mondta valaki, hogy akinek miniszter a barátja, az nem ugorhat be hozzá egy félórácskára? S ha már beugrott, ne említse meg neki, melyek a közeli s távoli tervei? S ha a miniszter barát készséges, tán ne fogadja el segítő kezét, melyet feléje nyújt? No és vetheti-e szemére a döntnökök bármelyikének valaki, hogy megalkuvó módon nem ment szembe az ő kulturális miniszterével? Nincs itt semmi baj, csak az a fránya független értelmiségi múlt ne kínozza nagyon a miniszter urat.
Máskülönben a Ráday utca 47.-ben bizonyosan igényes és jó kiállítások lesznek. S ez (!?) a lényeg.

CSÓK: ISTVÁN
2005. december