Sajtó ...... Press
Only Hungarian language

Három szólamban
Román Józseffel és a Böröcz testvérekkel beszélget Vámos Éva

Vámos Éva: Az óbudai 2B galériában hatalmas kilencvenes szám fogadja a látogatót a képekből, szobrokból, ma már történelmi dokumentum-értékű újságkivágásokból, és könyvekből álló kiállításon, amellyel Román Józsefet köszöntötték születésnapján.
A Tűzoltó utcától a hihetetlen tengeri kalandokig, a Kassák körtől Párizsig jutott el Román József, majd letartóztatása után a Le Vernet-i táborba került, Arthur Koestler szomszédságába. 1948-ban Párizsból jeges szélben hazaérve újra sok küzdelem és felejthetetlen művészbarátságok várták, amelyekből cikkek, művek sora született- minderről a kiállított "Száguldó életrajz-ön" című írásában is megemlékezik. A megnyitóra ideérkezett New Yorkból Böröcz András is, aki testvérével együtt találta ki és vezeti a galériát. Először tőle kérdeztem, hogy mióta ismeri Román Józsefet.
Böröcz András: Már olvastam Román József Max Ernstről és Bálint Endréről írt könyveit, amikor tíz évvel ezelőtt megismertem őt. Ekkor kaptam meg önéletrajzi kötetét. Fontosnak tartom, hogy ilyen közvetlen módon írjon egy magyar művészeti író, aki ott volt annyi jelentős alkotó, a legprogresszívebb művészek körében. Nagyapám nemzedékéhez tartozik, mégis nagyon közel áll hozzám.
Böröcz László: A kiállítás koncepciója nagyon egyszerű volt: megnéztük, hogy Romón József kikről írt kritikát az utóbbi húsz évben, és azoktól a művészektől állítottunk ki egy-egy művet. Érdekes, hogy megáll a lábán a kiállítás: ha az ember ide belép,jó műveket fog látni. Azt tudtam, hogy Jóska eleve tiltakozott a kiállítás ellen, mert hogy az a személyi kultuszt idézi számára - nagy nehezen tudtuk rábeszélni. Miután "megtört" és beleegyezett, eszembe jutott, hogy nem sokkal ezelőtt beszélgettünk a Don Giovonniról, és elhatároztam, hogy megnyitó beszéd helyett énekelni fogok. A testvérem pedig bemutatta a magyar Holocaust 60. évfordulójára készített emlékmű-tervét, egy vagont, amelybe elhelyezte a Purimhoz kopcsolódó zajkeltő eszközöket (diófából faragva); cipőket, kereplőket, a zsidó folklór tárgyait.


Vámos Éva, Román József, Böröcz László

B A: Gyerekkoromban fel sem merült a Holocaust témája a közgondolkodásban, családban, holott ez személyesen is érint. Talán ez a hiány is motiválja, hogy egyre erőteljesebben foglalkoztat a Holocaust. Először a philadelphiai múzeum felkérésére kezdtem foglalkozni a Purim ünnepével, ami vidám ünnep - mégis drámai, brutális történetet hordoz magában. Így jutottam el a zajt keltő tárgycsoporthoz. Erős vizuális és hanghatásra törekedtem. A doboz, mint szakrális tárgy, fontos, hogy szép legyen. És szimbolikus, mert ebbe vagonírozták be az embereket. Szeretném ezt Budapesten megvalósítani - így meg lehetne menteni egy régi építészeti emléket is a VII. kerületben - mintegy várostörténeti metafora lehetne a projekt.
V É: A Böröcz-műveknél maradva: itt a galéria-címadó ceruzákból épült torony.
B L: Ez a torony azért érdekes - és erről azt hiszem még senki sem beszélt-, mert András 2000-ben készítette, és látszik, hogy ez egy sebzett torony, mintha belövések érték volna. Nekem a 2001. szeptemberi New York-i tragédia jut erről eszembe - mintha a művész tudat alatt megérezné a tragédiát...
Román József: A művész nincs tudatában annak, hogy mit csinál. Ez a sok száz ceruzából készített torony egyébként Böröcz András oeuvre-jének egyik jellegzetessége. Hihetetlen manuális készsége van, mindent meg tud csinálni. Szerintem az évszázad műve a Szépművészeti Múzeumban látható Akasztottak, melynek minden egyes tragikus emberi alakja egy-egy fából faragott ősi hangszer.
B L: Itt láthatók Jóska személyes barátainak művei. Ország Lili, Anna Margit, Vajda Lajos. Rozsda, aki az Európai Iskolához és Párizshoz is kapcsolódik. Talán nem véletlen, hogy sok itt a francia kapcsolat. Rippl-Rónai egy olyan rajzzal szerepel, ami Párizsban készült. Konok Tamás, aki Párizsban és Budapesten egyaránt rendszeresen kiállító jelentős művész. Azután a nagyszerű Jakovits József két kis bronzszobra, és az üvegművészek, Bohus Zoltán és Lugossy Mária. Majd El Kazovszkij, Papp Oszkár és Kádár Katalin munkái. Maurer Dóra egy korai művével szerepel, és a bejáratnál mindjárt Kass János rajza, és Zoltán Mária Flóra, Kovács Albert és Balla Margit művei láthatók. Kiállítottuk Altorjai Sándor festményét is - róla írt legutóbb Román József. R J: Altorjai tragikus életű művész - és ezt festette meg. Az igazi művész, és ő az volt, képes arra, hogy felboncolja önmagát, legalábbis érzelmeiben és gondolataiban. És itt van például a szerencsétlen sorsú Berczeller Rezső auschwitzi emlékműterve is, amelyből szerintem az UNESCO előttvagy bármelyik jelentős köztéren hatalmas szobrot lehetne csinálni
V É: A bohóc keserű grimasza címmel írt Anna Margitról - a keserűtől a gyengédebb humorig, a karikatúrákig szinte mindennel találkozunk ezen a kiállításon.
R J: Anna Margit nagyon jó barátunk volt. Azután itt van Vajda Lajos, akit 1935-ben ismertem meg Pesten, amikor éppen Párizsból jött haza. A Kertész utca sarkán álló Balaton kávéházba jártunk mindketten. Egy csoportba is tartoztunk, az anti-sztálinista Oppozíció csoportba. Vajdának sikerült egy olyan sajátos életművet létrehozni, ami egész Európában ritka. Jakovits Józsefet nagyon jellemző Kakasharcos című szobra képviseli, munkáit elsősorban Erosz dominálta nagyon kifejező módon. Sylvester Katalinnak szerintem óriási a tehetsége -a Műcsarnokbeli nagy kiállítása mégis visszhangtalan volt. A festészetet abbahagyva faszobrokat farag. Aztán Haraszty István szobra, majd Lóránt Zsuzsáé - egyszerre gyengéd és karikatúrába hajló az emberpár -, amely őt ábrázolja a férjével. Mellettük Saul Steinberg karikatúrája, akinek sikerült az emberiség tragikus sorsát is mély, emberi humorral ábrázolnia. Lugossy Mária üvegszobra, ahogy a bizonytalanból kapaszkodik fel - és egyszerre csak felfedezi a tökéletességet. A férje, Bohus Zoltán olyan üvegkonstrukciókat készített, amelyek a tekintetünket elvezetik az éjszakába, a végtelenbe.
V É: Tudjuk, hogy Bálint Endre jó barátja volt - együtt járták a múzeumokat Budapesten, majd Párizsban. Jeruzsálemi Bibliáját most állították ki a Párizsi Magyar Intézetben.
R J: Ez egy különleges kiállítás, mert olyan Bálint művek vannak itt, amelyeket sohasem állítottak még ki Budapesten. Több ízben, de 1957-től 62-ig folyamatosan élt Párizsban, és műveit nem szerette árulni, inkább elajándékozta barátainak, így többek között Bródy Verának, Anna Marknak, Lucien Hervének. Bálint Endrével egy iskolába jártunk a Wesselényi utcában - csak Bálint egy évvel lejjebb járt. Azután ugyanabba a trockista mozgalmi körbe jártunk, majd Kassák Munka-körébe. Még Bálint Endre életében írtam róla monográfiát, amelyet tehát még olvasott ő is. Sok felvételt is készítettem Bálint édesanyjával és barátaival - ebből a nagy hanganyagból igyekeztem megfejteni a Bálint-oeuvre titkait. Breton kiállította a párizsi szürrealisták kiállításán egyik művét. Tudom, hogy Bálint éppen munka nélkül volt, amikor a párizsi Labergerie kiadó illusztrátort keresett a Jeruzsálemi Bibliához, és sok művész közül egyszerre csak őt választotta ki - és így jelent meg a könyv Bálint több mint ezer illusztrációjával, iniciáléival - amely fő művei közé emelkedett.

Vámos Éva
2004. III. szám