Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Semmi különös, nekem mégis a minden

SZÁSZ LILLA A MI HÁZUNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA - 2B GALÉRIA
2016 kora nyarán láttam Szász Lilla Káprázat c. fotókiállítását. Ekkor is megmutatkozott különleges érdeklődése a családtörténetek iránt. Emberi sorsok családi-környezeti háttérrel. 2017. február 10-én a 2B Galériában megnyílt kiállítása ennek a vonzalomnak a legszemélyesebb oldalát mutatja be.

A fotóművész elmondása szerint ez az anyag nagy részben 2009-2015. között készült. Fő motívuma ennek a gyűjteménynek a Ház, Szász Lilla nagyszüleinek háza. Ez alkotja a kiállítás tematikájának egyik elemét. A kissé már megkopott málló vakolatú meszelt ház, kerttel. Egyik gyönyörű képen a házfal előtti dróton növő megmetszett szőlő egyszerűségében mondja el, hogy a művész mennyire szereti ezt a házat, a benne élőket és látja, láttatja hozzá fűződő elszakíthatatlan viszonyát.

A kiállítás a személyes indíttatáson túl megrajzolja a közelmúlt szociológiailag is érdekes valóságát, a vidéknek a várostól nagyon eltérő belső nyugalmát és békéjét, ami azonban mégsem marad mentes attól, hogy az ott élők is érzik a történések súlyát, sokszor akár nyomasztó voltát. A konyhában a két nagyszülő elmélyülten és bizony kissé komor arccal újságot olvas. Fény és árnyék, a nagymama megvilágított örök szépsége és gondterheltsége, a nagypapa realitásokat tükröző semleges, de komoly arckifejezése többet mond sokoldalnyi szociológiai tanulmánynál.

Már a Káprázat c. kiállításnál feltűnő volt, hogy egyszerre tud úgy fotózni Szász Lilla, hogy képet és gondolatot is alkot. A mostani kiállításnál ez azért is még különösebb, hiszen nagyon szoros érzelmi kötődés van a képek tárgya és a művész között. Mégis tud akár kritikusan objektív is lenni és mindezt úgy egyszerre, hogy nemhogy nem zavaró, hanem inkább egy nagyra tágult látásmód jön le a szinte családi fotó egyszerűségű képekről. A térdeken nyugvó kezek látványa egyszerűségükben is szinte élettörténetnyi mesét tartogatnak a néző számára. Ha valaki nem fotózná, hanem megírná, minimum egy kisregény születhetne belőle. A nagymama zsebkendőt megszokottan tartó keze, az otthoni öltözet sokat látott költőisége, a két kéz széttartó, mégis összetartozó íve, azt hiszem nemcsak Szász Lilla életének fontos emléke, hanem a magyar valóság olyan komoly ábrázolása, ami csak nagyon értő módon születhet meg. És miközben szociológia egyben mégis egy ember családtörténete őszintén óriási szeretettel és bizony kritikával is. Azt hiszem, Szász Lilla személyisége adja, hogy nem hazudik, nem festi szebbre a dolgokat sem akkor, mikor beszél róluk, sem akkor, ha fotózza őket. Ragaszkodása a szülői házhoz nem azt jelenti, hogy szebbre festi a látottakat. Beszél a sok légyről, arról, hogy dühös, az őt kinevető nagypapára, apjához fűződő viszonya is ezt az őszinte kettősséget mutatja. Eredetileg édesapja nem is került volna a kiállítás témái közé, de halála mégis arra inspirálta a művészt, hogy ezt a szálat is fűzze hozzá a családi viszonylatokhoz.

A második témájának a közös étkezést tette meg. A galériába belépőt szinte azonnal egy képsorozat színes képei fogadják, csupa étel. Előkészített karaj, meggybefőtt, tojás, mikor éppen feltörik. Igazán nem finomkodó téma-sorozat, mégis annyi mindent mond el arról, ami ebben az életformában ismétlődően, megtartóan fontos. Fotós szempontból különös szépségű az újságpapíron heverő almák ablakrács árnyékkal megemelt látványa. A kiállítás egyik tárlójában elolvasható a nagymama receptgyűjteménye is, főleg a süteményeké.

Harmadik tematikai vonal a kiállító művész elmondása szerint a nagyszülők közös élete. Viaszosvászon abrosz a konyhában, krumplit pucoló nagymama elmélyült figyelme a szemmel látható rutinban. Ajtót nyitó férfikéz, miközben a függönyt egy női kéz húzza félre. Egymásra hangoltság, mégis van valami kíváncsiság. Szimmetria és várakozás van ebben a képben. Számomra az egyik legszebb Szász kép a konyhában magányosan ülő nagymama, tenyerébe hajtott fejjel, talán fáradtan, talán szomorúan is az asztalon egy pohár víz. Képi szépsége mellet annyira emberi, annyira megragadó pillanat. Közben mintegy a kép szomorúsága ellentéteként megtudjuk a nagymamáról, hogy gyűjtötte a szerelmes dalokat és két kedvenc tv műsora a lottósorsolás és a Kívánságkosár volt. Nem hiszem, hogy a fotóművész tudatos elhatározásából, de mellékesen akarva-akaratlanul is megjelennek a fotókon az öregedés folyamatának ambivalens vonásai is.

A Galéria egy kisebb termében Szász Lilla hirtelen elhunyt édesapjának állít emléket. Ahogy a relikviákból és a képekből kiderül, az édesapa nagyon különös élettörténete, személyiségjegyei és a róla készült képek már egy másik családi háttérvilágot mutatnak be. Egy erős, öntörvényű férfi életútja kivezet a nagyszülői ház által bemutatott szűkebb terű falusi világból.

Fürth Éva
2017. 02. 13.