Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Az épület emlékezete
Kósa Gergő kiállítása a 2B Galériában – Kritika

Szellemszerű, megfakult lakók haladnak vibráló mintázatú körfolyosókon Kósa Gergő festményein. A fiatal képzőművész egy bérház világháborús időszakának emlékezetét és jelenét próbálja párhuzamba állítani, összekapcsolni a Bulcsú utca 21/A című kiállításán.

A régi pesti bérházak különös, nosztalgikus erővel bírnak. Egy-egy városi séta közben az ember hajlamos rácsodálkozni a fölé magasodó, kissé robosztus, ugyanakkor valamiféle eleganciát sugárzó, esetenként igencsak romos épületekre. Egy ilyen ház történetére fókuszál Kósa Gergő is. Kiállításán a Bulcsú utcai, egykori csillagos ház emléktárgyainak összegyűjtése és átalakítása, valamint a régi tulajdonosok beszámolóinak felidézése mellett a jelenlegi lakók mindennapjainak megjelenítésével teremti meg a ház sajátos auráját, kísérteties hangulatát.

A bérház egyediségét hangsúlyozza, hogy személyes történetek metszéspontjaként tételeződik; az egyes időszakokban más-más generációk művészeinek lakhelyéül szolgált. Itt élt feleségével Kassák Lajos, akit még gyermekként ismert meg a házba születő Ungváry Rudolf. A kiállító művész, Kósa Gergely pedig szintén ebben a házban nőtt fel. Kassákék emlékét a Kassák Lajos és Simon Jolán a második emelet hétben című festmény idézi meg, a mellette álló rövid újságcikkből kiragadott idézettel együtt, amely Simon Jolán öngyilkosságáról tudósít. A portré sajátos "vászna" egy műanyag redőnydarab. A sötét színekkel ábrázolt alakokon apró pontokban szűrődnek át fénynyalábok a redőny résein. A kép azért is különleges, mert ez az egyetlen a kiállítottak közül, amelyen a bérház gangja helyett egy szobabelsőben áll két lakó. A redőny jobb szélén, Kassákék kettőse mellett megjelenik az ablak, amelyben láthatóvá válik a gang. Tekintve, hogy ez a térelem központi szerepet kap az alkotásokban, a "kép a képben" technika azt sugallja, hogy a ház közös életterétől való teljes elzárkózás lehetetlen.

Ungváry Rudolf esszéje a Bulcsú utcai házról, amely a kiállításon is olvasható, szoros kapcsolatban áll a háborús időszak emlékeit megidéző alkotásokkal. A régi fényképek és a tárgyi relikviák közé beemelt retrospektív idézetek mellett bizonyos emlékeket a festő "újraír", assemblage-okká alakít. A ház négy emeletét festve a Poroló 1 rozsdás vaslapjára, az ablakok, az ajtók és a rácsok rétege mögötti a háttér, a rozsdás anyag válik a ház falává a képen. A régi lakók arcképei tetőcserepekre festve vagy ragasztva ábrázolódnak. Bár ezek az alkotások kevésbé izgalmasak, a Keme család portréja kihívás elé állítja a befogadót. A repedezett burkolólapon először csak egy maszatnak tűnő sötét árnyék vehető észre, közelről azonban két arc fekete szemgödrei és elmosódott vonásaik tűnnek fel egy apró Dávid-csillag mellett. Az assemblage-okon tollal, festékkel ábrázolt emberalakok haloványak, kontúrjuk csak nehezen vehető ki a felhasznált emlékek anyagából, amely így sokkal hangsúlyosabb szerephez jut a rajta megjelenő alakoknál. A tárgyakon felsejlő, transzparens figurák körvonalai az emlékek megteremtésének meghiúsult kísérletei maradnak; áttetszőségük érzékelteti, hogy maga az épület az, amely saját anyagában válik az egykori események tanúságtételévé.

Az alkotások másik részének központi motívuma a gang, amely a lakóház szociális tereként tükrözi a jelenbeli lakók a házhoz és egymáshoz fűződő viszonyát. Médiumukat tekintve kevésbé változatosak a művek; a kevert technikájú festmények mellett kisebb méretű, sűrűn megrajzolt grafikák rögzítik a lakók mindennapjainak pillanatait. Kósa Gergely a kiállításról írt rövid kommentárjában megjegyzi, hogy a ház negyedik emeletén lakik, a régi történetekkel pedig egykori szomszédasszonya szórakoztatta a reggeli kávézások közben. A képeken visszaköszön az emeleti nézőpont; a legtöbb lakó felülnézetből ábrázolódik, arcuk többnyire elfordul a néző felől. A gang legszembetűnőbb része maga a függőfolyosó, amelynek vibráló mintázata vonzza a befogadói tekintetet. A képeken megjelenő, főként idős alakok számára a bérház belső udvara a szociális élet központi terévé lényegül át. Az emberek korlátra támaszkodó nehézkes alakja szoborszerű; egyszerre válnak megfigyelésre alkalmas alanyokká – mind a művész, mind a befogadó által -, miközben maguk is a gangon zajló történéseket szemlélik. Azáltal, hogy a Bulcsú utca 21/A homlokzata semmilyen formában nem ábrázolódik a kiállításon, a bérház belseje, a gang abszolút térként jelenik meg, a festmények alakjai szorosan kapcsolódnak ehhez a külvilágtól elzárt, mégis nyitott, átmeneti helyhez. Ahogyan az egyik festmény címe is utal rá (Titkosné útvonala), a lakók egyénileg kialakított irányvonalak mentén közlekednek. Testi jelenlétük azonban csak másodlagos jelentőségű lehet az őket körülvevő és határoló térhez képest, amelyet a pasztell színekkel való megformálásuk, arctalanságuk, vagy éppen ábrázolásuk hiánya fejez ki.

A 102 éves bérház történelemmel terhes tere az 1944-45-ös időszakhoz képest nem változott sokat, a lakók szellemszerű, visszafogott jelenléte állandó. Az idő múlását leginkább a rozsda visszatérő motívuma érzékelteti az alkotásokban, ami az emléktárgyak rozsdás felülete mellett az eső áztatta, rozsdamarta rácsokról készült közeli fotókon (Esőrajzok) jelenik meg. Kósa Gergő nem akarja túlságosan érzékenyíteni a befogadót a II. világháborús tragédiák és a lakók sorsának bemutatásával, inkább a fennmaradó, a háborút túlélő tér kontinuitására helyezi a hangsúlyt.

Kenderesy Anna
2016. június 12.