Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Hulló fogak, villanó fények

Bujdosó megnyitó.


Nem volna a helyzet, az Alpár okozta helyzet szellemétől idegen, ha most keresni kezdeném az elbujdokolt megnyitót, emberről emberre járnék, titokban szöveget helyeznék testük titkos részeire, nem részletezem most, egy másik életemben majd részletesen kidolgozom (Ladik Katalin segítségét kérve). Legújabb szokásomhoz híven nemmel kezdtem, és hű és hűtlen joyce-iánusként égbemeredő igennel, sőt Igennel fejezem majd be. Nem fogom betartani egy kiállításmegnyitó íratlan szabályait, nem akarom a kiállítást értelmezni, nem akarom elhelyezni a magyar vagy a nemzetközi ugaron, nem akarok a kiállításba bevezetni. Azt szeretném, ha Bujdosó Alpár lenne ezen írás hőse, de nem akarom fölrajzolni a pályáját, az életútját, 56-os szerepét (végre valaki, akinek szerepe van, nemcsak többnyire maga szőtte legendája), mindezt nem, noha.

A nemek nohákkal vannak egyensúlyozva, nem, nem, noha (bár szívesebben használnám itt a balanszírozvát, az is jó magyar szó). Sokféleképpen lehetne most beszélni. Az mért van, hogy a kiállításmegnyitó, a hely, a szellem, a szerző, a közönség, a tárgyak - mind megkötés, ezzel szemben a Bujdosó-kiállitásmegnyitás maga a kötetlenség, már-már szabadság. Írj, amit akarsz, súgják a képek, nézz és írj. Ha mindez igaz, közelebb jutottunk emberünkhöz. Minden mondat helyett állhatna egy másik, és az is jót állna magáért. Az így szerveződő szövegben nem fáj a szív a nem létező mondat után. (Ez utóbbi megjegyzésem jellege miatt írhatja a Bujdosó Alpárt elemző elemző - az elemző az elemző az elemző, és most nagy erőfeszítéseket téve nem kanyarodom el se a rózsák, se Madame Stein felé -, hogy amikor az elméleti megfontolásokhoz kapcsolódom, akkor az egyfajta helyzetdalként történik, és nem a filozófiai elmélkedést folytatandó. Hát ez bizony így van. Puszta időhúzás volna, buta, arrogáns és igaz közbevetés, hogy a nyelvfilozófiához nem értek, de a nyelvhez igen. Ezt a mondatot úgy kéne ki- és áthúzni, hogy jó Magyar Műhelyes hagyományok szerint olvasható maradjon. Vagyok vagy nem vagyok, amikor azt állítom, nem vagyok. És máris Krétában vagyunk. De most nem fogjuk megtudni, hogy minden krétai hazudik-e. Egyébként az új, agresszív konzervativizmus perzekutori kérdése: hány krétai hazudik, és hol a névsor. Illetve a kérdéssel együtt már kézbesítve van a névsor is. Akkor most a rend végett bezárom a zárójelet. De evvel nem arra utalok, hogy be kéne zárni a szót. Vagy hogy mások bezárnák. Lehet, hogy bezárnák, de az nem olyan egyszerű. Ezen ünnepi alkalomból eltekintek szokásos rezignált megjegyzéseimtől. Éljen a szabadság, éljen Bottyán apánk. Elnézést.)

Tett és teória egyszerre nem megy (hol olvastam ezt?), itt olykor a tett a teória, harapunk enmagunk farkába, ha élhetek evvel a kifejezéssel. Javítás: ha nőként élhetek evvel a kifejezéssel. Strukturalizmus, irodalmi trend, "új regény", experimentális költészet, vizuális szöveg, intermediális alkotás, performansz, szakralitás (a: Istennel, b. anélkül, pontosabban Isten hiányával, mely azt hiszem maga is isten alakú). Tegyük mondatba vagy mondatokba a fenti szavakat. A mondat lehet kérdő, óhajtó, sóhajtó, felkiáltó, miegymás.

Főhősünk (maradjunk ennél a kedélyesen túlzó megjelölésnél, hogy folyamatosan látszódjék a szándékom, hogy lógjon ki a lólábam) elméleti írásaiban következetesen végigveszi, hogy mi történik a műfajok találkozásakor. Nézi, vizsgálja, tapogatja e találkozások formáit, és azt, hogy ez milyen nyelvet hoz létre. Nem kanyarodom most önös tájakra (nem kell rögtön nevetgélni, elő-előfordul ez), de a Szüts Miklóssal írt közös könyvünk Bujdosó ezen kutatásaival vagy szerényebben: kutakodásaival folytat párbeszédet. Azt mondja Bujdosó: "az irodalom, a költészet alapvető problémája olyan kapcsolatot, rokonságot, összetartozást keresni, találni és megmutatni, melyek a köznapi nyelvben létre sem jöhetnek, vagy csupán rejtetten, imaginárius módon vannak jelen". És azt mondja: "a képi megoldások megtörik az olvasás linearitását". És azt, hogy "mondat nélküli nyelv" kell. Igen, a mondat erős vár, erős vár a mi mondatunk, de ez az erő itt gyöngeség. A legszabadabb mondat is csupa korlát és végesség, fal, kerítés, határ. Minél erősebb, annál gyöngébb. Ebben az aktuális drótkerítésre való utalást látni nem szükségszerű, de lehetséges.

Nézzünk a képekre: A labirintusba, várostérképbe, agyagtáblára írt szöveg nem csak kapcsolódásokat, rokonságot, összetartást hoz létre, hanem hirtelen szakrális vagy történelmi jelentést is kap. Mi történik egy fölfeszített korpuszra írt szöveggel? Mi történik a korpusszal? Közös történés ez? És mi történik velünk? Mondat és mondathiány, szöveg és roncsolt szöveg, szöveg és tárgy ezernyi lehetősége.

Tegyük mondatba Bujdosó mondatait. Óvatosan, finoman, semmi ne változzék. Látszólag. Kétszer nem léphetsz ugyanabba a Bujdosóba. Tegyük Bujdosó Alpárt mondatba. Bujdosó Alpár. Hát evvel könnyen megvoltunk. (Most nem térek ki Megyik János és az ikes igék kapcsolatára, másutt már megtettem, az érdeklődő magyar ember megtalálhatja, a világ maradék része pedig csak zokogjon, hogy még csak nem is ugatja, mi is az az ikes ige. Éljen a szabadság, éljen Bottyán apánk. Elnézést.) Ha dögönyözzük a nyelvet, akkor olyat is elmond, amit különben nem. A szójáték, a blődli mint valóságos ismeret kifejeződése. Alpár, főpár - ez most nem jött be. De hát olyan nincs, hogy csak döngicsélés van meg zümmögés. Lotman tudja, de nem mondja, dörmögjük magunk elé. A Lotman szó jelzi, hogy még mindig bujdosó hősünkről beszélek. Most épp nagyon bujdos.

Maszk, önéletrajz, jelenlétvesztés (Pilinszky), kinek az életrajza az önéletrajz? Nem tudom, ki Bujdosó Alpár. Ugródeszka. Nem origó, de lehetőséget teremt. Tágító. Gondolkodásával tágítja a gondolkodást. A zseni világot teremt, de egyedül nincs zseni. Az ő működése mintha azt mondaná, nem vagyunk egyedül. Hogy egyedül nincsen semmi? Ezt is? Anélkül hogy Isten-haza-családról papolna? Vagy ne zárjam ilyen rövidre? Papolás nélkül a pap is igazabb. Csak úgy igaz. Azt nem mondja, ne félj, nem vagy egyedül. Lehet, hogy félni kell. Ki gondolta volna, hogy egy letraszet betűragasztásból ennyi minden következik? Jó, hogy így van. Más ember volnék a letraszettes ember nélkül. De hogyan lesz a végén ebből egy nagy-nagy Igen?

Esterházy Péter
2016. február 12.