Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Cicavízió
Fekete Edit kiállítása a 2B Galériában

A 2B Galéria tematikus kiállításainak sorában gyakorta helyet kapnak olyan témák mint, a különböző kisebbségek társadalmi viszonyrendszere, a személyes és családi történetek, az emlékezés ezen belül is a holokauszt ábrázolásának kérdésköre. Minden esetben egy roppant sajátos perspektívából, semmiképpen sem a megszokott úton közelítve az adott kérdés magja felé.

A várt sémák mindahányszor felcserélődnek, a befogadó előzetes feltevése egy másodperc alatt felülíródik és kap egy olyan különleges nézőpontot, amely már önmagában hordozza a reflexió új nyelvrendszerének létrejöttét. A történet így személyessé, jelenidejűvé válik, ami alapot ad egy párbeszéd/diskurzus kialakulásához, hozzájárul a generációk közti rés leküzdéséhez, s még annak is segít "beszélni", aki eddig nem találta a megfelelő kötődési pontokat az élmény megfogalmazásához.

Nincs ez máshogyan Fekete Edit (1923) kiállításának kapcsán sem1. Az ortodox zsidó családban felnövő grafikus neve rajzfilmes munkái révén lehet ismerős (Két bors ökröcske, A kiskakas gyémánt félkrajcárja stb.. ). Meserajzai, rajzfilmjei, divattervei mellett a 2B-ben azokat a grafikáit is láthatjuk amelyek deportálás majd a koncentrációs táborokban átélt időszak borzalmaira, mint emlékre visszatekinő idős alkotó traumafeldolgozását jelentik. Olyan emlékképek ezek, amelyeket negyven évig magában hordozott, de soha nem mesélt róluk családjának. Ő maga úgy gondolja, ezek a történetek nem gyerekeknek valók.

A kiállítás több szempontból sem sorolható a már megszokott, a holokauszt egyes kérdésköreit taglaló tárlatok sorába. Nem az áldozatokra való emlékezésre szólít fel, nem a történelem egyik legembertelenebb időszakának borzalmait mutatja meg, hanem a művésznő egyes alkotói periódusának egymás melletti bemutatásával, egy történetet mesél. A múlt kérdéseit alapul véve a jelenre irányítja figyelmünket. Még mielőtt bármi történhetne, már a cím is - Cicavízió, az MTV hivatalos "gyermek -monoszkópja" /tv-s beállítóábrája 1976-ból - elejét veszi a merengő és szorongató emlékezésnek, és egyazon pillanatban a gyermeki gondtalan lét konfliktusoktól mentes világába repíti vissza. Innen indul a történet.


Aladdin és a csodalámpája, 1965; Cicavízió-monoszkóp, 1960   ©2B Galéria

A kiállítás a kettősségre épít, amely a látszólag egymástól tematikájában és vizális megjelenésében is távolálló munkák az alkotói pálya és a személyes sors párhuzamai mentén épül fel. A Cicavízió Fekete Edit grafikus életművének két szakaszából válogat. Az aktív, TV-s időszak munkáiból, valamint a későbbi, a '80-as évektől kezdődően a 2000-es évekig készült grafikákból, amelyek a huszonévesen megélt koncentrációs tábor emlékeit dolgozzák fel.

A közös pont a bemutatott grafikák és televíziós rajzfilmekhez készült kollázsok, főcímek esetében a mesélés funkciójának lehetséges megközelítése, kiterjesztve azt a nyilvánosság, valamint a személyesség kérdésének dimenziójával. Mit jelent másnak mesélni, és mit jelent saját magunk számára újra-mesélni, feleleveníteni egy korábban történt eseménysort. Képsorokat látunk, mert a mese itt nem szavakkal, hanem képekkel történik.

A galéria terében elsőként Fekete Editnek az MTV Rajzfilstúdiójában készült munkái kaptak helyet (Aladdin és a csodalámpája, 1964-65; Cicavízió-monoszkóp, 1960; Zsebtévé főcím, 1965-79). Ahogyan ő mondja, számára a mese mint műfaj mesélő és hallgató között az egyik legbensőségesebb kapcsolatot feltételezi2. A műfajhoz való viszonyulás következtében, ezek a munkák Fekete Edit szakmai életének legjelentősebb állomásai. A főcímek, feliratok, kollázsok valamint kisfilmek, minden egyes apró ötlete a személyes érintettség okán, az adott történet lehető legteljesebb láttatását, a benne rejlő különböző jelentésrétegek kibontását célozzák meg.


©2B Galéria

Mind a főcímek, mind a mesék TV-s verziója egy-egy képkockánként kidolgozott kollázs, amelyek adásban is sugárzott megfelelői, az élő kamarafelvétel során jöttek létre, már a stúdióban. Az 1001 éjszaka meséinek képsorozatai, karaktereinek kidolgozása valamint a Zsebtévé főcímének világa jól mutatja a már említett, a mesélés funkciójához, valamint folyamatához köthető alkotói elképzelésrendszereket. Éppen ezért külön öröm elveszni a részletekben, és elképzelni, vajon hogyan találta meg az alkotó például a dzsinn szivárványszín ruháját jelentő csillagközi galaxisködre emlékeztető újságfotót. Miért éppen azt választotta?

Talán nem is véletlen, hogy Fekete Edit rajzfilmekben kiteljesedő pályája, elhivatottsága egy olyan periódusban bontakozott ki, ami a magyar rajzfilmgyártás korszakalkotó időszaka volt. 3

Amikor már éppen elkezdi a látogatót érdekelni, hogy ki is lehetett valójában, milyen múlttal és előképekkel érkezett szakmájába, az aki ilyen természetességgel beszéli a mesék és gyerekek közös vizuális nyelvét, éppen akkor szembesít minket a kiállítás Scher (később Fekete) Edit fiatalkorával. Archív családi fotókon keresztül valamint a Nők Lapjában és más folyóiratokban, napilapokban megjelent divatrajzai nyomán térképezhető fel karrierjének indulása. Korábbi interjúkból tudhatjuk meg, hogy pályája elején a divatcikkek illusztrálása jelentette Fekete Edit számára a megélhetés biztos alapját. Mindemelett a fotókon keresztül megismerhetjük azt a fiatal lányt is, aki amerikai filmcsillagok módjára pózol, mintha ő maga is egy illusztráció volna az öltözködési tanácsok újságrovat mellékletében.

Aztán rövid snitt és ugrunk az időben cirka hetven évet. Az emlékek még ugyan ezekből a fiatalkori évekből származnak, de már az idős grafikus emlékező tekintetén keresztül szűrődve. Ekkor szembesülünk az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábor nyomasztó flash-backjeivel. A lágerbeli emlékek, személyiség nélküli, asszimilálódó embertömegek, főként nők lecsupaszított teste, valamint lágerbeli sorstársak arcképei előtt állunk, amelyek néha olyanok, mint amikor egy filmkocka bevillan, egy régen látott filmből.

Az arcok és a jelenetek szereplőinek kidolgozottsága azonban nem portrészerű, formanyelvük valamiképp eltávolodik a valószerűtől. Az átélt események valósága keveredik bennük a trauma feldolgozását segítő képzelettel. Nem ábrázol, hanem sokkal inkább a legjellemzőbb nézetre koncentrálja nyomasztó emlékeit, ahogyan azok feloldódtak az idő és a hétköznapok sodrában. Karakterek, gesztusok, mozdulatok, egy kiragadott jelenet és ami még inkább különös, de igazán fontos, mindegyik rajzban ott rejlik a túlélés ösztönének párja, a sokszor zavarba ejtő ironikus humor, a képeket kiegészítő szövegek formájában.


Cím nélkül, 80-as évek, 30,5 x 21 cm, papír, ceruza
„Birkenau. Szelekció 1944. december. Egy gombostűt sem … és nem semmi a helytakarékosság.”   ©2B Galéria

A grafikusan megjelenített emlékek kifejezésmódjukban élesen elválnak attól a rajzfilmes figurákban is benne rejlő ábrázolási stílustól, ami a kiállítás következő egységében az emlékezés, a feldolgozás egy másik szekvenciájában eszközként megjelenik.

A kifejezés módja igen, de a feloldás kulcsa itt sem változik. Hogyan lehet embernek maradni az embertelenségben? A teljes személytelenségből kiemelkedő karaketerek képei jelennek meg a galéria belső termének falain, számjegyekbe illesztve. Megszámolhatóság, egy darab élet (Számsor, 1985-86). S amikor a társadalom dinamikájának és alapegységeinek dilemmáján túljut alkotójuk, az emlékek egyszercsak a realitástól teljesen elvonatkoztatott üres légbuborékként emelkednek fel. Arcok, a tökéletes kör felé közelítő könnyű, kiüresedett tekintetű fejek, mint démonok a sötét térben.


Cím nélkül, 80-as évek, 30,5 x 21 cm, papír, ceruza   ©2B Galéria

A művek összességét szemlélve, befogadói álláspontunk különös helyen határozható meg. A kiállítás ugyanis nem kívánja meg, hogy a bűnökért felelős társadalom, vagy éppen az áldozat szerepébe helyezkedjünk. A figyelem sokkal inkább a közös jelenidőre irányul. A kiállítás rendezésének és koncepciójának hangsúlya jogos, hiszen - ahogyan azt egy interjúból tudjuk - a holokauszt és annak túlélése csupán egy epizód volt Fekete Edit életében.4 Most az egész életét láthatjuk. Kérdés, hogy mi történik majd akkor, mikor már egyetlen túlélő sem mesél?

1 A kiállítás anyagának összeállításában Fekete Edit unokahúga, Rózsa Judit segítkezett.
2 Fekete Edit grafikusművész PAJZS című kiállításmegnyitója - Vágvölgyi Attila grafikusművész megnyitóbeszéde és interjúja 2013. július 15-én. https://www.youtube.com/watch?v=VAnOaQ8YX_o,
3 Fekete Edit az egyik központi munkatársa volt a Macskássy Gyula nevéhez fűződik a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című, első színes rajzjátékfilm gyártásának is. Az ő tervei alapján formálódott a kiskakas és az öreg hölgy alakja, valamint a mese filmrevitelének alapötletét is ő vetette fel. Ez a film az 1960-as Karlovy Vary filmfesztiválon díjat is nyert.
4 Rádióinterjú Fekete Edit unkahugával Rózsa Judittal. Civil Rádió, Rózsa Judittal Sándor Erzsi beszélgetet.

Majsai Réka
2015. 11. 05.