Sajtó ...... Press
Only Hungarian language

VIZAFOGÓ 1968
Egy nap története. Öt világ története
.

A 2b Galériában kiállított, első pillantásra "békebeli" szociofotóknak tűnő sorozat több olvasattal, több dimenzióval rendelkezik, mint gondolnánk. Sokféle tekintet és történet fonódik benne össze. A fotók alaposabb megnézése csak sejteti, az intuitív felünkkel érezteti, hogy mit nem látunk, azaz mitől rendhagyó ez a Rákos-patak melletti gyártelep tövében álló barakkoknál, az ott élő cigány családról készült sorozat. A többi lehetséges értelmezés, sorozatra vetülő pillantás, az elméleti keret, amelyeket a kurátor mint sűrű szövésű hálót font a kiállítás alá-köré, csak a szövegekből ismerhetőek meg, ahogy a kiállítás megrendezésének személyes motivációja is. A sorozat így tulajdonképpen metszésponttá válik: egymástól időben, térben, kulturálisan eltérő, sőt, néhol nem is létező, hanem fiktív pályák találkoznak benne. Ezeket az utakat "írja meg", hangosítja ki Pócsik Andrea elemzéseiben 1.

A fotós, Kovács Endre műtárgyfotóra szakosodott, de a '70-es évek avantgárd színházi életének is, dokumentáló fotósként, fontos formáló része volt. Ő és két barátja (Kovács László és Breznyik Péter) előzetes koncepció, valamit-megmutatni-akarás nélkül kirándultak el a Rákos-patak mellé: egyikük ismerte a helyet, a fotós pedig vitte a gépét. És ez a kiindulás leolvasható a képekről magukról. Ez a keresetlenség, spontaneitás, a sémáktól nem átírt ránézés az itt lakókra és életükre. Ez az a tekintet, amely nem valaminek a modelljeként, nem valaminek a megtestesítőiként tekint rájuk, nem keresi bennük a típus, szterotípia megvalósulását. Már eleve az is kizökkent a megszokott sztereotíp képolvasásból, hogy, bár valamelyest persze ismerős, amit látunk - a szegénység jellemzői - ám ezek "rendhagyó" közegben, ipari "díszletek" között tűnnek fel. A közeli képek, a lakásbelső megmutatása jelzi, hogy, amennyire ez egy alkalommal lehetséges, valódi "közel-menés" történt a fotózottakhoz. Az ő természetességük, közvetlenségük (a kurátor szavaival élve) a fotózás mikéntjével, technikájával lett viszonozva. Erre példa a portrék sora, amelyeken csak az arcok látszanak, esetleg a rajtuk játszó napfény, de semmi más, megszokott, elvárt attribútum nem szerepel. Igazi odafordulást tanúsít a ráncos, csípőre tett kéz fotója. Izgalmas képek a távolba futó síneken játszó gyerekek fotói, akik a letisztult, "kemény" forma ellenében játékosabbak, bemozdulók, lágyabbak. A sorozat ráadásul egy olyan korszakban jött létre, amely hivatalosan egészen máshogy nézett a romákra, és használta a fotót a saját céljaira velük kapcsolatban: (Az 1950-es évek második felétől) "A képeken szereplő emberek inkább csak kísérő figurák, elsősorban azt kell hitelesíteniük, hogy az a világ, amelyről a képek szólnak, az a cigányok világa és már nem általában a szegényeké. Ebből következően ezek távolságtartó képek, inkább az emberek szegényes környezetét mutatják meg: a mélyen felvágott, kátyús, sáros utat, a legelő- vagy erdőszéli település piciny sárkunyhóit, putrisorait; a meztelen gyerekek csapatát; az üres lábasban étel után kutató piszkos és éhező gyermeket. Közeli képeket: arcokat, szemeket és kezeket, az anyjához bújó gyermeket, gyermekét átölelő anyát, a szegénységben is összetartó embereket és azok melegségét (ahogy az megjelent a két háború közötti szociofotós anyagban) nem látunk." 2 Szerencsére Kovács Endre sorozatán annál inkább.

A többi lehetséges kontextus a társak lehetséges, elképzelt befogadói keretének, fiktív tekintetük kurátor által megírt történetén keresztül kerül a képbe. Kovács László "tekintete" így lesz a cigányságról alkotott képben a szegénységre fókuszáló, Sára Sándortól eredeztetett nézőpont, míg Breznyik Péter "tekintetén" keresztül a cigányábrázolás és az avantgárd kapcsolata fejtődik fel: "Mike Sell állítása szerint a tizenkilencedik századi bohém művészek az avantgárd kulturális fordulatát a romáktól kölcsönzött kulturális minták segítségével hajtották végre." ,3 és éppen ezért ugyanők egészen máshogy néztek rájuk, mint a korabeli antropológusok.

A kurátor személyes motivációja a tárlat létrehozására szintén explicitté válik a szövegekben, és újabb kapcsolódási pontot nyújt a nézőnek a sorozathoz. Magát gyermekként az egyik, fotókon szereplő kislányban "fedezi fel", s indul el a sorozatból a saját "nem-roma" létének elemzése, feldolgozása felé: "Első generációs értelmiségiként soha nem szabadulok attól az érzéstől, hogy az én 'felemelkedésemben' akárha csekély, de szerepe lehetett fehér bőrszínemnek, hogy soha nem kellett púderoznom magam." A tárlat így tulajdonképpen mély játékká válik, olyan aspektusok részletes kibontása nyomán, amellyel ritkán találkozunk. Nem véletlenül lehetett a kiállítás a fotók műfajától alapvetően eltérő művészeti megnyilvánulásokat behívó OFF- Biennále programja is.

2b Galéria, 2015. 05. 12 - 06. 05.

Somogyi Zsófia
2015/6.

1 Pócsik Andrea: Teremtő tekintetek. Kritika és nosztalgia (esszé Kovács Endre: Vizafogó 1968 c. sorozatáról, kézirat)

2 Szuhay Péter: Az egzotikus vadembertől a hatalom önnön legitimálásáig. A magyarországi cigányokról készített fotók típusai. http://beszelo.c3.hu/cikkek/az-egzotikus-vadembertol-a-hatalom-onnon-legitimalasaig

3 Gottfried Júlia 2014. Vándorló metaforák. Nomadizmus és roma képzőművészeti reprezentáció a 20-21. században. Apertúra, 2014. nyár-ősz http://uj.apertura.hu/2014/nyar-osz/gottfried-vandorlo-metaforak-nomadizmus-es-roma-kepzomuveszeti-reprezentacio-a-20-21-szazadban/