Sajtó ...... Press
Only Hungarian language

Egy házasság csontjain
Paul és Gisele Celan: Egy művészi párbeszéd dokumentumai, 2B Galéria, Budapest, 2015. január 27-február 20.

A művészeti párbeszéd dokumentumai nem minden esetben olyan drámaiak, mint ezen a kiállításon. Viszont csak a boldogtalan házasságok érdekesek. Kezdetben szenvedélyes szeretet, aztán ragaszkodás, közös munka, végül láthatatlan és beláthatatlan a tátongó űr, ahová a két alkotó megérkezik. A második világháború után vagyunk, Párizsban. A férj bukovinai zsidóként született a romániai Csernovicban (mai Ukrajna), német költő és műfordító. E terület korábban a Monarchia legkeletibb tartománya volt, így menekültként érkezik meg Bukarestből Budapesten és Bécsen át 1948-ban Franciaországba. 1951-ben ismerkedik meg GISELE LESTRANGE-val, majd a következő év decemberében összeházasodnak.

Gisele képzőművész. Francia, arisztokrata és katolikus családban születik, családtagjai nem nézik jó szemmel házasságát. Gisele mégis befogad egy idegent. Igyekszik megérteni a celani költészet komor és redukált hangját, olyannyira, hogy a hatvanas években karcolatokat készít a versekhez, sorozatokat és albumokat adnak ki közösen a férjével. A 2B Galériában az Atemkristall (Lélegzetkristály, 1965) és a Schwarzmaut (Feketevám, 1969) ciklusok illusztrációit láthatjuk, ezeket választotta ki a kiállítás kurátora, MÁRKUS VIRÁG. A szűkszavú versekhez absztrakt karcolatok illeszkednek. A kifejezés eszköze maga az eszköztelenség, a képi és a nyelvi redukció finoman idomul egymáshoz. Különös, konokul komor módon egészítődnek ki a versek és a bekeretezett képek, a fénymásolt szavak a háború utáni élet és egyéni sors traumáit beszélik el rendkívüli szó- és képhasználattal. A házasságra és az alkotásra is árnyékot vet a trauma. Lassan és hullámokban törnek fel az indulatok. Mígnem az egész tragédiába torkollik...

Paul Celan 1970 áprilisának végén a Szajnába veti magát. Gisèle már csak az óráját veszi észre az íróasztalán. Férje egyszer azt mondta neki, ha a karórát leveszi, mire megtalálják, ő már nem lesz életben. Szívszorító sorsok elevenednek meg. Miközben a gyanútlan tárlatlátogató csupán elvont képeket, és a sűrű, metaforikus celani verseket érzékeli. Ahol az életrajz minden nyilvánvaló jele eltűnik. Pedig az Atemkristall és később a Fadensonnen (Fonálnapok, 1968) versei is az emberi kapcsolatok lehetetlenségéről hoznak hírt: a paradoxonok örvénylő ereje felemészti a versbéli jelentést, marad a váz, a vers csontja, hamu, a szürke ég, egy temetői virág. Az érzelmi kettőségek, a szerelem lehetetlensége, az ember világbeli halálos idegensége hívja elő Gisèle Celan-képeit. A feleség karcolatai mintegy véletlenszerűen, mágneses módon rendeznek egymás mellé vonalakat. Ezek az alkotások a háború közvetlen tragikus élményét feldolgozó művészet hangján keletkeztek. Jellemzőek a végtelenbe tartó, a kimondás és a hagyományos rajz vagy festészet lehetetlenségéről tanúskodó hermetikus jelek. Elhallgatásról, tragikus világba vetettségről (sorszerűségről) és az elnémulásról szólnak. A képen vonalakat, gömböket, köröket látunk; arcok és emberek helyett. A versek ugyanígy a kimondás lehetetlenségéről és a művészet eszköztelenségéről szólnak.  Ebben a keretben bújik meg a két művész, a két „túlélő” házassága, de sorsukat mintegy eleve el is rendeli a nyomatokon látható tragikus árnykép. Gisèle lebegő alakjai a házasság elszakadt kötelékei, szétcibálja, szétdobja az ábrázolást. Ahogy elvész az ábrázolásba vetett hit, úgy múlik el a szerelem is – a szeretet, a találkozás, a közös otthon mind csak vágy marad csupán –, az alakok a képeken csupasz pálcikák, tátongó űrben lebegnek, néhol feltűnik ugyan a hold, ami éppen a nap is lehetne, de totálisan elérhetetlen és kiüresedett jel marad.

"Olvasni fogom a verseit most és mindig, régóta bennem vannak kedvesem, de nem akartam elfogadni őket, a versei valóságosak, de rettenetes valóságok. Most már jól tudom, hogy nem lehet elmenekülni előlük, már vagy százszor bebizonyították nekem, és most ők fognak megmenteni engem és segíteni abban, hogy átélhessem ezeket a valóságokat. Nem fogok többé ellentmondani nekik. Féltem a verseidtől, most már szeretem őket, mert igazak, az igazságot hordozzák, és te magad vagy bennük", írja Gisele Paulnak. Párizs, 1958. január 23.

A házaspár halála után majd hétszáz levél látott napvilágot BERTRAND BADIOU és BEDA ALLEMANN kiadásában. 2001-ben két nyelven is megjelent a kötet. A levelek újra kontextualizálják a képeket, és még jobba megemelik e versek és képek privát jelentőségét. Ragaszkodásról, befogadásról és közös munkáikról szólnak. De szólnak bántásról, drámáról és kirekesztettségről is. Celan 1965-ben bekerül a pszichiátriára, miután felesége ellen gyilkosságot kísérel meg. Két évvel később pedig fiát bántalmazza. 1967-ben végleg szakítanak, Celan külön lakásba költözik Párizsban. Folytatódik a drámai levelezés , még inkább a szeretet, elmagányosodás és a tanácstalanság hangját hallani a sorok között. E házasság tragédiáját éppúgy dokumentálják a galériában látható képek, mint a levelek. Mégpedig feldolgozatlanul traumatikus egyéni sorsokat vetítenek elénk: a kép absztrakt formájában még inkább érzékelni a magány és a fájdalom árnyékos hangjait. A nyelv már csak formanyelv: lélegzetkristály (kitalált, művi szavak), anyag és árnyéka, a karcolatok pedig pusztán vonalak, mintha tűket, kést és pálcikát látnánk a képeken lebegni. A vonalak árnyéka szürke, sárga, barna - lesoványított kifejezések, komor, szürke, felejthetetlen nyomok -, mely valójában provokatív szembesítés az emberi bőr, haj, és test hiányával. Érdekes, hogy Gisele ezeket a képeket Celan "szerelmi" lírájához készítette. Szétforgácsolódik a jel és jelentés, és megszűnik az összhang. A kifejezés odaforduló ereje már nem bírja el a szerelemet, és a szerelmes szavait, gügyögés sincs már - csak hallgatás. "Die Liebe / zwangsjackenschön" - "A szerelem / kényszerzubbonyszép", mondja Celan a Fonálnapok egyik versében



Von Ungeträumtem
Álmodatlantól
élettelen,
Élethegyet hányt fel az alvatlanul át-
bolyongott Kenyérföld.

Morzsájából
gyúrod újra neveinket,
miket én, szemeddel
egyenlő
szem bárki ujjbegyén,
végigtapintok
egy rög után, mi által
felvirradhatok terád,
világló
éhkopgyertya a szájban.

Weißgrau
Kéregfehér
a fel-
táratlan meredő érzések
meddőjén.

Száraz felé sodort
homoknád fúj homok-
mintázatot a
füstszárú kutak énekére.

Egy fül, leváltan, fülel.

Egy szem, síkokra metszetten,
majd megfelel nekik.

In den Flüssen
A jövőtől északra
vetem ki
a folyókba a hálót,
melyet te habozva raksz tele
kövekkel írt
árnyékkal.

Fadensonnen
Fonálnapok
a hamufekete pusztán.
Egy fa-
magas gondolat
fényhangot fog: adódik
dalolnivaló még az
emberen túl.

(Marno János fordításai)



Eszünkbe juthat Anselm Kiefer összekoszolt német tájképe a náci Németországról (Märkische Heide, 1974), vagy Lakner László a Halálfúgához készített variációinak sora, melyek - többek között - Celan szavait, a "fekete tejet", e híres bukovinai paradoxont dolgozzák fel több verzióban. A hiányzó szavak és a meglévő vonalak felcserélhetősége, az absztrakció lebegő szögei hasonlítanak Gisele kompozícióihoz.



Paul Celan szuggesztív képi költészetének jelentős magyar vonatkozásai is vannak a hatvanas évektől. Pilinszky János, Oravecz Imre és Marno János lírája említhető, ahol közvetlen hatás is kimutatható. Több kötet és számtalan tanulmány született az utóbbi évtizedben a celani hermetizmusról, Bacsó Béla, Bartók Imre munkáit érdemes megemlíteni. Számomra e kiállítás mégsem e költészet filozófiai gyökerei miatt volt érdekes, hanem ahogy BARTÓK IMRE a megnyitó beszédében is írta: "Gisele Celan-Lestrange végtelen türelemmel, emberfeletti erőfeszítésekkel és empátiával fogadta el a másikat, és vele az árnyakat. Vigasztalta a dührohamai után, támogatta az utolsó pillanatig, jócskán elválásuk után is. Ő maga csendesen, a háttérben alkotott." Gisele és Paul Celan életének művészeti dokumentumai országokat ívelnek át és össze is kötnek egymástól teljesen különböző területeket, a bukovinai, zsidó, haszid Európát, a gazdag, felvilágosult Párizzsal, ahol azonban a háború komor képei nem kevésbé érvényes művészetet hoztak létre, különös, keleti nyelvjárásban. Hogy ez az átívelés mégis sikertelen maradt, és végül a halál szürke függönyét hajította két ember sorsára, a huszadik század intim tragédiái közé tartozik. De épp az intimitás válik az eltakaró absztrakció mellett bensőséges, személyes viszonnyá a látogató számára. A házasság dokumentuma átélhető, személyes dráma a 2B Galéria tárlatán. Celan halálával a múlt század legeredetibb ironikus nyelvzsenije búcsúzott. Giséle Lestrange 1991-ben halt meg párizsi otthonában.

Kiss Noémi
2015/4.

1 Paul Celan - Gisele Celan-Lestrange Briefwechsel. Mit einer Auswahl von Briefen Paul Celans an seinen Sohn Eric. Aus dem Französischen von Eugen Helmlé, hrsg. und kommentiert von Bertrand Badiou in Verbindung mit Eric Celan, Anmerkungen übersetzt und für die deutsche Ausgabe eingerichtet von Barbara Wiedemann. 2 Bde, Frankfurt am Main: Suhrkamp, 2001; Correspondance (1951-1970) de Paul Celan et Gisele Celan-Lestrange. Editée et commentée par Bertrand Badiou, avec le concours d'Eric Celan. 2 volumes, Paris: Éditions du Seuil, 2001

2 Bartók Imre: Kisebb csodák. Megnyitó Gisele Celan-Lestrange kiállítása elé, 2B Galéria, Budapest, 2015. január 28. http://www.litera.hu/hirek/-74649 (Hozzáférés: 2015. március 20.)