Sajtó ...... Press
Only Hungarian language

Kisebb csodák
Megnyitó Gisele Celan-Lestrange kiállítása elé


2015. január 28-án került sor az Eingejännert - Paul Celan és Gisele Celan-Lestrange című kiállítás megnyitójára a 2B Galériában. Bartók Imre ez alkalomból írt szövegét olvashatják.

I.

"Tépd ki az álmod a gubancból,
cipőd csomagold be,
áfonyaszemű,
köss szorosan.
"1

Nem tudni, hogy Paul Celan kinek címezte ezt a költeményt, hogy címezte-e bárkinek is, azon a "senkin" kívül, aki felé ars poeticája szerint minden verse tartott - hiszen, ahogy a Meridián-beszédben mondta, a vers palackposta, mely arra vár, hogy egy idegen találja meg idegen partokon. De ha felütjük a feleségével folytatott levelezését, fontos verseknél látjuk a következőt: "Ezt rád gondolva írtam." - "Lesz valami, később, mely megtölt egy szájat / a széthullott őrületből állok fel, s nézek a kezemre, ahogy az egyetlen kört rója."2 (1969. december 13.) Hozzá a kommentár a levélből: "Ezt rád gondolva írtam, s úgy is küldöm el, az első változatban, minden módosítás nélkül."3

A levelezés majdnem két évtizedet dokumentál kettejük életéből, s ezzel együtt egy kapcsolat emlékeit is őrzi. Az első fennmaradt levélben ezt olvashatjuk: "Boldog vagyok. Csak arról a nyugalomról szeretnék beszámolni, amely tegnap rám talált. Édes érzés szeretni téged, minden logikán kívül. És neked bizonyára nehéz egy költőt szeretni. Érzem, hogy máris új élet kezdődött bennem."4

Paul Celan a háború után érkezett Párizsba, és találkozott leendő feleségével, Gisele Lestrange-zsal; az asszony egy szürke, a morális összeomlás után éppen csak eszmélő, a Vichy-kormány árnyékát magán hordó országban fogadta be a másikat. Gisele a házasságkötéssel a nevet is magához vette, azt a nevet, amely maga is felvett volt, egy név tagadása és feltámasztása; a költő ugyanis "Ancel"-ként látta meg a napvilágot.

II.

Mindez korántsem jelentőség nélküli. Maga a "név" szó Celan lírájának kezdettől fogva egyik központi fogalma. Celan "nyelvtornyokat emelt a halálra hallgatott jelölőzónából", és ezek a tornyok maguk is nevek, az értelemnek azok az egyszerre grammatikai és biológiai alapegységei, ahonnan minden egyéb, az emlékezetbe, a történetiségbe, a jövendőbe illeszkedő jelentés kibontakozhat.

Különösen finom példáját találjuk a saját név - sőt, ebben az esetben a saját nevek - színrevitelének az egyik legjelentősebb versében. Celan itt intertextusok időn és téren átívelő sokaságát hozza játékba. Az alapszituáció dantei. Az Isteni színjátékban a bűnök egészen változatos spektruma tárul elénk - olyan vétkekkel is találkozunk, amiket ma már talán nem is igazán tekintünk bűnnek, sőt amiket mintha a szerző is kiemelne a Pokol rendjéből. Dante a Pokol Ötödik Énekében különös érzékenységgel ír egy házasságtörés történetéről. Az asszony férje fivérének társaságában olvasással tölti csendes délutánjait: Lancelot lovag és Guinevra szerelméről, vagyis egy, az övékhez hasonlóan tiltott szerelemről olvasnak: "Egy ízben olvasgattunk, kedvtelésből / Lancelotról, kit szerelem gyötört; / egyedül voltunk, és gyanútlanok." Az irodalom életre kel: amiről az addig bátortalanul vágyakozók olvasnak, valósággá lesz: "a számra reszketőn csókot adott. [.] / mert aznap már nem olvastunk tovább."5 ["quel giorno piú non vi leggemo avante."]

Azon a napon túl nem olvastak. Paul Celan azonban olvas, rendkívüli mohósággal olvas; segíti ebben, hogy egyszerre több anyanyelve van - német, román, orosz, de ifjúkorára tökéletesen tud franciául, és héberül is eligazodik az iskolában. Celan olvas, és jól ismeri Dantét is, nem véletlenül idézi meg a történetet, ezt a közös könyvolvasást az egyik költeményében, a Halálfúga melletti talán legismertebb, legnehezebb versében, a Szűkmenetben.

"Olvastuk a könyvben", vagyis "Wir lasen's im Buche"6 - Celan maga nyilatkozott arról, hogy ennek a bizonyos olvasásnak itt dantei gyökerei vannak. Ámde nem csupán erről van szó. Lancelot egyértelmű utalás Ancel-Celanra, Guinevrában pedig egy Giséle rejtőzhet; a "Buche" sem egyszerűen könyv csupán, hanem egyszerre a születést és az otthont jelentő Bukovina, továbbá a halált, egy másik otthont, a halál otthonát jelentő Buchenwald.

Minden egy szón, egy néven múlik. Danténél Paolo és Francesca történetéről van szó. Ők azok, akik a régi történetből merítenek bátorságot, akikre átterjed a betű lángja. Az 1940-es években Paolót és Francescát máshogy hívják, Paulnak, és Giséle-nek, noha Giséle "a francia [Franceska] hölgyként" magában hordozza a másik emlékét, ahogy vezetéknevében: Lestrange, az idegenséget, a Másik elutasítását is. Giséle arisztokrata családból származott, és felmenői a legkevésbé sem nézték jó szemmel lányuk viszonyát, házasságát egy zsidóval, akinek még országa sem volt. Pontosabban: akinek országa - Buche - könyv és halál volt csupán: szikra, hamu. Hamu, mint a betű emléke.

III.

Paul Celannak legalább két tucat olyan verse van, amelyek említése nélkül nem tárgyalható átfogóan az életműve. Ezúttal nem is az életmű egészéről szeretnék szólni, csupán annak egyik meghatározó eleméről:

"Egy levél, fa nélkül
Bertolt Brechtnek:

Milyen idők azok,
ahol egy beszélgetés
majdnem bűnnek számít
mert oly sok elmondottat
foglal magába?"7

Az eredeti Brecht vers részlete persze másképp szól:

"Micsoda idők ezek, hogy
ha a fákról beszélgetsz,
az már-már bűnözés,
mert benne lappang tengernyi gaztett elhallgatása!"8

Sokféle értelmezést lehet adni arra, hogy Celan át/újraírásában milyen nyelvfilozófiai meggyőződések rejlenek - hiszen előttünk áll egy nehezen dekódolható megkülönböztetés a Gespräch és Gesagtem, a "beszéd", vagy "beszélgetés" és az "elmondott" vagy "kimondott" között -, mindenesetre egyvalami biztosnak látszik: Celan, Brecht programszerűnek tűnő soraival szemben, nem gondolta, hogy egy megszólalás konkrét tárgya és annak tartalma külső kritériumok alapján elkülöníthetőek, egymást kizáróak lehetnének. Nincs szó arról, mint Brechtnél, hogy a "fákról való beszélgetés" együtt járna a borzalmak elhallgatásával. Éppen ellenkezőleg: az igazi nehézség az, hogy minden beszéd - hiszen minden beszéd magán viseli annak nyomát, ami megtörtént [was geschah] - túlterhelt, minden beszéd többet mond önmagánál. Ezért - Adornót parafrazeálva - Auschwitz után valójában már nem is tudunk fákról beszélgetni. Celan verse végső soron egy hipotézist, egy lehetséges, a Brechtétől eltérő, azt ugyanakkor magába integráló költői programot fogalmaz meg: úgy beszélni fákról, hogy egyúttal az borzalmakról is beszélünk. Úgy beszélni "akármiről", hogy nem hallgatjuk el a valamit, vagyis azt, ami megtörtént.

Hiszen arról, ami megtörtént, csak kerülőutakon szólhatunk. De jól értjük ezt mi is, magyar olvasók, akik eredeti nyelven ismerjük a szinte lefordíthatatlan Sorstalanságot. Kertész regénye egyetlen, rendkívül körülményes félrebeszélés, amely éppen ezzel a félre-beszéléssel teremti meg az emlékezés terét. Dadogás, afázia, szó- és betűtévesztés. Írás mint írásképtelenség. És mindez elkezdődött már a posztmodern kifejezetten irodami(as) stratégiái előtt. Félrebeszélni, gesztikulálni, kijelölni a csend territóriumát, megteremteni, kivájni a nyilvánosság zajából egy csekély, bejárhatatlan hallgatás árnyékszorosát.

Eszünkbe juthat Flaubert szép mondása is: kimondani vagyunk, nem birtokolni. Igen ám, csakhogy nem gondolhatjuk többé, hogy ami van, kimondható. Celan versei is itt kezdődnek, ezen a helyen, ennek a nem-mondásnak, a hallgatásnak a helyén: a versek sosem a dolgot mondják, hanem kilátókat építenek, nyelvtornyokat emelnek a halálzónában. Celan talán elsőként ismerte fel, hogy nem lehet a holokausztról - de hozzátehetjük: bármilyen (történelmi) traumáról - csupán szlogenek, klisék, előre formatervezett panelek mentén beszélni. Aki így tesz, magát az eseményt is instrumentalizálja. Adorno megjegyzése az Auschwitz utána líra lehetetlenségéről nem a verset mint olyat tabusítja, hanem mindannak újragondolására szólít fel, amit formáról, képről, alanyról és tárgyról gondolunk.

Mindennek közvetlen aktualitása is van. Az irodalom szikárság-fixációja, mintha a valóságot pontos, csupasz mondatokkal kéne "eltalálni" (a nyelv mint számszeríj, a szavak mint nyílvesszők), a "pontosság" kategóriája mint inherens erény - Celan minderre nemet mond, és kerülőutakat választ. A valóságnak nincs rögzített vagy rögzíthető képe. A valóság folyam, amely terelésre, vízszabályozásra szorul. A valóság képlékeny: az a hely, ahol kialakulnak a képek, de aminek magának nincs valódi képe, alakja. A versnek a leghosszabb, legnehezebb kerülőt kell megtenni ahhoz, hogy eltaláljon céljához; és azt is tudjuk, hogy a vershez, az eredendően magányos vershez szerzője csupán útitársként adatik.

IV.

Gisele Celan-Lestrange végtelen türelemmel, emberfeletti erőfeszítésekkel és empátiával fogadta el a másikat, és vele az árnyakat. Vigasztalta a dührohamai után, támogatta az utolsó pillanatig, jócskán elválásuk után is. Ő maga csendesen, a háttérben alkotott, de nagy mesterségbeli tudással megalkotott művei ugyanarról a törésről, a kifejezés töredezettségéről árulkodnak, mint amiről Celan költeményei is hírt adnak - nem véletlenül született számos alkotása a versek illusztrációjaként. Vonalakat látunk, pettyeket, születőben lévő formákat. Szárnyukat bontó lényeket.

Az utolsó hosszabb levelének végén ezt írja férjének: "Most befejezem. Próbáld meg, ahogy én is teszem, azokat a dolgokat is látni, amik nem olyan rosszak. Hidd el, léteznek. Én sem mindig a csodát várom: nem változtam, nem számítok a csodákra, és nem is remélem, hogy részesévé válhatok egynek; de azért előfordulnak kisebb csodák, léteznek, és képes vagyok felismerni őket. Léteznek, Paul, főleg akkor léteznek, ha nem várunk rájuk. Azt kívánom, hogy még sok ilyenben legyen részed."9

Paul Celan pár hónappal később, 1970-ben a Szajnába vetette magát. Gisele Celan-Lestrange 1991-ben hunyt el. Társa mellett ő is nem csupán jelentős, de felbecsülhetetlen jelentőségű műveket hagyott hátra. Reméljük, hogy itt, most, évekkel később a mi számunkra is jelenthet valamit, valami fontosat - amire nem is vártunk, de amire talán ráismerhetünk.

-----------------------------
1. Paul Celan: Gesammelte Werke in sieben Bänden, Suhrkamp, 1983, II, 405. (ford. Lator László)
2. Ld. Paul Celan: Gesammelte Werke in sieben Bänden, Suhrkamp 1983, III, 109.
3. Paul Celan - Gisele Celan-Lestrange Briefwechsel. Mit einer Auswahl von Briefen Paul Celans an seinen Sohn Eric. Suhrkamp, 2001, 587.
4. Paul Celan - Gisele Celan-Lestrange Briefwechsel. Mit einer Auswahl von Briefen Paul Celans an seinen Sohn Eric. Suhrkamp, 2001, 7. (1951. december 11.)
5. Dante: Isteni színjáték. Pokol, V 127-129., 136-138. ford. Nádasdy Ádám.
6. "[.] Partikelgestöber, das andre, / du / weissts ja, wir / lasens im Buche, was / Meinung." Paul Celan: Gesammelte Werke in sieben Bänden, Suhrkamp, 1983, I, 200.
7. "Ein Blatt, baumlos, / für Bertolt Brecht: // Wass ind das für Zeiten, / wo ein Gespräch / beinah ein Verbrechen ist, / weil es soviel Gesagtes / mit einschliesst?" Paul Celan, Gesammelte Werke in sieben Bänden, Suhrkamp, 1983, II., 385.
8. Bertolt Brecht: Az utódokhoz (részlet), ford. Garai Gábor
9. Paul Celan - Gisele Celan-Lestrange Briefwechsel. Mit einer Auswahl von Briefen Paul Celans an seinen Sohn Eric. Suhrkamp, 2001, 577.

Bartók Imre
2015. január 29.