Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Egy árnyék tűnik el a sűrű éjben

Schnitzler János (1908-1944) - egy munkaszolgálatos grafikai lapjai

"Egy árnyék tűnik el a sűrű éjben,
És nem marad utána semmi nyom."
(Vas István)



A valóság és lidércnyomása, az élet még töredékesen megmaradt árnyékvilágának ábrázolása jellemzik Schnitzler János grafikáit az 1930-as évek munkáitól a háborút idéző, állatszimbolikából építkező Iszonyat- linómetszet ciklusán át a munkaszolgálatok szünetében sebtében papírra vetett képeinek zaklatott soráig. Egy csipetnyi az első világháború utáni német expresszionisták stílusából, példátlanul szuggesztív képek, melyek koncentrált műhelymunkával keletkeztek szegényes adathordozón.

Autodidakta volt, rajzi életműve mégis egységes. 300 rajzáról, kevés festményéről és szobráról tudunk. A Szocialista Képzőművészetek Csoportja egyik alapítójaként tematikájában a szocialista művészcsoporthoz kapcsolódott, stílusa mégis összetéveszthetetlenül egyéni. Életéről nincs sok adat, az Orczy úton lakott, az Egyesült Izzó tisztviselője és a béke éveiben Bécsben és Újpesten kézilabdakapus volt. Irodalmi érdekesség, hogy a nagykanizsai magyar zsidóból osztrák íróvá vált Arthur Schnitzlerrel rokonok. Az 1934-ben alakult Szocialista Képzőművészetek Csoportjának kiállításain rendszeresen részt vett, rajziskolájukban oktatott, elvtársait azonban túlszárnyalta. Finnországban állított ki 1938-ban, az OMIKE kiállításokon viszont csak egyszer szerepelt.

Valahol Ukrajnában halt mártírhalált 1944-ben.



Tétova az emlékezet: grafikai lapjai fel-feltűntek emlékkiállításokon, ám kellett egy újra-felfedező, Vörösváry Ákos. Az ő érzékenységére volt szükség, hogy Schnitzler műveiből kerüljön az Első Magyar Látványtár Alapítványba, és 1991-ben kiadják kiállítási katalógusát.

A művész 150 lappangó műve (magántulajdonból került elő), melyből a 2B Galéria kiállítása merít, már látható volt pár éve az Újlipótvárosi Galériában - sajnos, csekély hírveréssel.



Szerény anyaghasználattal kellett beérnie - nem volt pénze festékre. Papírjain szén-, tus-, ceruza- és krétarajzok láthatók, monotípiák és linómetszetek keltik életre a bánatot, szorongást. Kisméretű képek, vaskos tushasználat, elvétve egy-egy akvarell, itt-ott némi fehér fedőszín lényegíti lírává az örömtelenséget. Állatok, arcukon emberi szorongással, súlyos lelki vergődésben. Magányos figurák enteriőrben. Zárt vagy zaklatott férfiarcok. Munch-i sikolyok. Tájképek, ahol minden összekuszálódott, és kiismerhetetlenné vált. Tájlátomások egy kastélykertben vagy egy gyümölcsös fái között. Minden valószínűtlen. Megalázott nők, kiszolgáltatott emberek, és az utca népe meghatározhatatlan vonásokkal. Sokat rajzolhatott az ablakból, az elé táruló utakat, parkokat. Mit is jelenthetett ez az "ablakperspektíva"? Talán azt, hogy már felülemelkedett mindenen?

Fekete-fehér árnyékoldalak ezek a lapok. Napsütésben, esőben, hóban, fagyban, szélben - bármikor is keletkezhettek - színek nélkül teremtődtek.

Szarka Zsuzsanna
2014. 03. 29.