Sajtó ...... Press
Only Hungarian language

Társas-játék
Szász Lilla, Barakonyi Szabolcs: Idegen pályán. 2B Galéria, Budapest, 2013. május 9 - június 7.
Oroszok, zsidók, németek - Michael Kerstgens 1992 óta készült fotográfiái. Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma (Budavári Palota E épület), Budapest, 2013. május 3 - június 23. 2




#sorsközösség, #emigráció, # asszimiláció, #zsidó identitás, #világnézet, #heroizmus, #dokumentumfotó #exponált emlék - A budapesti június kiállítás-topikjai. Két kiállítótér, három művész, három különböző expozét kínált hasonló életutak, témák bemutatására.
SZÁSZ LILLA identitást kereső "hősei" a 2B Galériában egy családi fotóalbum benyomását keltik, a Berlini Zsidó Múzeumból érkező MICHAEL KERSTGENS Oroszok, németek, zsidók fotókiállítása a Budapesti Történeti Múzeumban egy közösség mindennapjait eleveníti meg, BARAKONYI SZABOLCS - szintén a 2B Galéria Idegen pályán című kiállításán látható - videó-installációjában pedig mintha barátainkat látnánk/hallanánk: kortárs fiatal magyarok, ezt ismerjük.
Szovjetunió, Németország, Irak, New York, Párizs, Budapest - különböző helyszínek, eltérő generációk, sorsközösségek. Ez az első benyomás a három anyag megtekintése után: akármennyire is különbözik a sok részlet, mégis zavarba ejtően folynak össze az információk, a hívószavak, a művészi intenció.

MICHAEL KERSTGENS dokumentumfotói az elmúlt húsz évet megörökítve mutatják be azoknak a szovjet zsidóknak a mindennapjait, akik '89/'90-ben, a vasfüggöny megnyitása után telepedtek le Németországban. Fekete-fehér fotói történelmi kontextusba helyezik a posztszocialista hangulatú német-zsidó emigráns létet. A szovjet zsidókra a kötelező vallástalan élet és a hagyományok elfojtása után a németországi emigráció felszabadítólag, s ugyanakkor vegyes érzelmeket is kiváltva hatott, hiszen mindez egy olyan országban történt, amely néhány évtizeddel korábban még a totális kiírtásukra törekedett.
Kerstgens kívülállóként, a láthatatlan voyeur szerepben exponál. Sábáti családi vacsora, újságot olvasó férfi, Purim bál, házasságkötő jegyespár: a fotók arról mesélnek, hogyan "gyakorolja", tartja meg az egyén az identitását egy új környezetben. A Troitschanski családról1 készült családi fotók tovább tágítják a történetet: Kerstgens róluk készült sorozata és kiállításai révén a privát emlékezetből átkerülnek egy nyilvános archívumba. A privát és a nyilvános emlékezés közötti távolság ilyen módon történő áthidalása pedig kiválthatja belőlünk az azonosulás tekintetét, képességét.
SZÁSZ LILLA hasonló kérdésekre keresi a választ három részből álló Hősök című fotósorozatával. Az első rész, az Elvtársak (2010) fotóit nézegetve, nagyon személyes, családi albumokra jellemző frontális beállításokat, széles mosolyú szovjet egyenruhás nagymamákat és nagypapákat látunk, furcsán hasonló kispolgári enteriőrökben. A katalógusból kiderül az, amit első ránézésre nem gondoltunk volna: New York-i - Brooklyn és Brighton Beach környékén élő -, az egykori Szovjetunióból emigrált, a II. világháborúban harcoló veterán zsidó katonák, partizánok és feleségeik láthatók kis lakásaik biztonságában.
Legtöbbjük tizenkilenc éves kora körül csatlakozott a szovjet hadsereghez és harcolt a náci Németország ellen. A háború vége után a hazájukban továbbra sem gyengülő állami és hétközköznapi antiszemitizmus miatt választották az emigrációt. Egy részük, főleg az idősebbek Izraelbe, a fiatalabbak pedig először Bécsbe, majd New York-ba menekültek, ahol az állam azóta is segélyek révén támogatja őket. Az 1995-ben alapított Második Világháborús Orosz-Zsidó Veteránok és Hadirokkantak Szövetsége ma közel 3000 tagot számlál. A kis csoportra jellemző az erős összetartás, a közös identitás, a zárt életforma - többségük még mindig csak oroszul beszél.



Szász Lilla 2010-es New York-i képei visszarepítenek az Olga Chernysheva munkáiból is jól ismert világába, időutazás a '80-as évek Szovjetuniójába, a zárt ajtók, a halhatatlan hősök, az ünnepségek és az egyenruhák hazájába. 2
A fotókon egyértelműen látszik a fotós jelenléte, bizalmi helyzete, a kis csoport tagjai betekintést engednek komfortzónájukba, a beszédes képek mögül már csak a történet, mégpedig az egyén története hiányzik.
A műanyag hűtőmágnesek, izraeli-amerikai zászlók, falra ragasztott popcorn szívek. Mintha ugyanazt a lakást látnánk újra meg újra, szovjet-amerikai öröm-giccs, a több évtizedes gyűjtögető életmód csodái, melyek előtt büszkén pózolnak, s közben ők maguk, a szereplők is beépülnek az enteriőrbe, a közös történetbe. 3 A fotók mellett hiába látjuk a neveket, az egyéni történet beleolvad abba a közös létbe, amit együtt vállaltak, s amelyben együtt élnek. Ugyanaz a múlt, ugyanaz a hely, ugyanaz a szocializáció és megpróbáltatások.
Szász Lilla másik két sorozata, a Szabadságharcosok (2011) és a Sorstársak (2011), hasonló technikával készült, de eltérő szemszögekből közelíti meg az identitás, az emigráció témáját. A Szabadságharcosok képei például ugyanolyan beállítással, de ugyanakkor mégis egész más felütéssel készültek, mint az előző Elvtársak sorozat darabjai: a lyukas piros-fehér-zöld zászló, a kokárda, az egyenruhák rögtön becsempészik a magyar kontextust a csetreszrengetegbe. A felvételeken a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság és a Magyar Szabadságharcos Világszövetség tagjait láthatjuk, akik az 1848-as és 1956-os forradalmak zsidó szabadságharcosainak emlékét és érdemeit őrzik.
A képek kettős - zsidó és magyar - identitásukról árulkodnak. A művész nem csak beszél egy fennálló társadalmi problémáról, de meg is mutatja, hogyan kell kipával kokárdát hordani, vagy magyar zászlót lengetni.
A Sorstársak (2011) képsorozata szintén New York-ban készült, olyan leszerelt Oroszországból emigrált katonákról, akik egy jobb élet - a zöld kártya - miatt léptek be az amerikai hadseregbe. Ezek a fiatalok életüket kockáztatva harcoltak egy országért, amely nem az övék, de amelynek állampolgáraivá szeretnének válni. Sérüléseik ellenére itt sem szomorú arcokat látunk, hanem elfogadást, mosolyt, életük egyik fejezetének lezárását, s ugyanakkor reményt, családot, és természetesen az ez esetben is kihagyhatatlan hősi egyenruhát. Itt szinte üresek a szobabelsők: csak egyszerű, csupasz tárgyak, egy ágy vagy egy kanapé. Tabula rasa: elengedték a múltat, a jövőért harcoltak.
Szász Lilla három sorozata nagyon tudatosan, hosszú kutatómunkával egész közelről mutatja be olyan közösségek identitás-problémáit, amelyek segítenek megérteni a körülöttünk zajló emigrációs robbanást, illetve annak bizonyos aspektusait. Barakonyi Szabolcs Miért szebb itt a virág (2011-2012) című videó munkája kilenc magyar fiatalt mutat be, akik életük valamilyen szakaszában Párizsba költöztek. Képzőművészek, művészettörténészek, zenészek. A slide-show és az alatta hallható interjúk olyan kérdésekre adnak válaszokat, amiket mi is megkérdeznénk emigrálni készülő, vagy már kint lévő és éppen hazalátogató ismerőseinktől. Valaki visszajön, valaki kint marad, de abban egyetértünk, hogy mindenki életében jelen van ez a dilemma, minden magyar fiatal az elvágyódás-maradás problémájával küzd. Mitől jobb kint, miért ne maradjak, mit kaphatok, mit kell, hogy feladjak? Bizonytalan generáció vagy bátraké a szerencse?

Fontos, hogy hol, vagy csak az, hogy kivel? Fontos, hogy mit viszünk, vagy csak az, hogy mit kapunk? Kortárs felnőtt Monopoly új helyszínekkel és kényszerekkel, bővülő lehetőségekkel és szereplő gárdával. A kiállításokat megnéztük, a látottakat feldolgozzuk, ha úgy alakul, fel is használjuk, de hányat lépjünk előre?

1 Egy, a fotós által kiválasztott, névvel szereplő család, akiknek meghatározó szerepe van a sorozatban.
2 Pl.: Steamboat Dionysius, 2004, videó http://www.olgachernysheva.ru/steamboat_.htm; March, 2005, videó http://www.olgachernysheva.ru/march_.htm
3 Itt a Gillo Dorfles-féle giccs meghatározásra gondolok. "Amikor személyeknek, eseményeknek, tárgyaknak a médium olyan rituális értékeket tulajdonít, amelyekkel azok nem rendelkeznek." Gillo Dorfles: A giccs: a rossz ízlés antológiája, Gondolat Kiadó, Budapest, 1986.

Surányi Anita
2013 szeptember