Sajtó ...... Press
Only Hungarian language

Major János - a szógrafikus 1
Az öröm - egy. A nevetés viszont egy kettős, vagyis ellentmondásos érzés megnyilvánulása; innen a görcsös rángás. 2



A mottóul választott Baudelaire-idézet élményszerűen fejezi ki azt, amit Major János képei láttán érzünk: a látvány szintjén is megjelenő ellentmondást és ellentmondásos érzést.
De miben áll ez az ellentmondás, és milyen művészi eszközök révén jelenik meg? Az alábbiakban ezekre a kérdésekre fogok válaszolni.
Major János művészete tömören a következőkben foglalható össze: erőteljes grafika, azaz rajzosság, vonalszerűség; a groteszk, vagyis az irónia, a tragikomikum állandó jelenléte, ehhez - szemléletben és technikailag a kettő itt, újabb koincidenciaként, egybeesik! - szorosan hozzátartozik a hamis perspektívával való játék. A kettősség ábrázolásának egy újabb technikája, hogy a képeken gyakran találunk kísérő szövegeket, amelyek aláfestő zeneként a képi tartalommal hol harmonizálnak, hol karikaturisztikusan ágálnak ellene. Valóban csupa kettősség, megkettőzöttség jellemzi a műveket.
A képzőművészetben a színnel szemben talán a vonal áll legközelebb a szóhoz. Mert a vonal abban az értelemben nem tud hazudni, hogy akkor is ott van benne az ön-azonosság, amikor illúziót kelt. Persze a síkot térré tágító vonalat nem szabad összetéveszteni a rajzossággal, a feszes vonalat fellazító megannyi technikával. A vonal ugyanis beszédes, mert - a színnel ellentétben - határozott, egyértelmű, kontúros.
A vonal lehet halkan szóló, finom, szellemi, mint Vajdánál, akinek képei egész világokat képesek megjeleníteni. Szabó Lajos a Vajda-oeuvre-t kozmogrammatikus művészetnek írja le.3 Vagy lehet hangosabb, élesebb, mint Szabó Lajosnál, aki a "denken-dichten-zeichnen" (gondolkodás-költészet-rajz) hármasegységében élt, razolt, gondolkodott.4
Major János vonalai inkább harsányak, tegeződő-közvetlenek. Részben ez adja a karikatúra-jellegüket. Rajzai mind személyesek, privát-individuálisak. Ebben az értelemben mind: ön-arc. Ha Szabó meghatározása szerint a Vajda-képek kozmogrammatikusak: legjelentősebb képei egy-egy világ, univerzum piktogrammjai, akkor Major grafikáját mono-grammként határozhatjuk meg. Major "morális művész"5, aki közvetve vagy közvetlenül "mondani" akar, magát akarja elmondani. Művészete ebben az értelemben "anekdotikus", mesélő művészet. Mint a tőle látszatra nagyon távoli francia romantika karikaturistái, mint például Daumier vagy Guys. Ahogy náluk tolvaj kispolgárt, kéjencet, bankárt, uzsorást, Balzac-figurákat látunk, Majornál zsidó öncsúfolást. Hogy Ady szavát idézzük, aki így fordítja le a francia "pastiche" szót.6 Ám a valódi öncsúfolás soha nem támadja meg önnönmag/j/át: elszabadult vadhajtásait nyesegeti: paródiával enyhítve a fájdalmas műveleten. Major öncsúfolásának azonban épp az a lényege, hogy az antiszemita álláspontot elfogadva mutat föl egy korcs, kiherélt, mert szellemi magjától, a raison d'etre-jétől megfosztott "zsidót", egy Stürmer-zsidót! Mintha rajzaival helyeslő választ akarna adni a személyes tapasztalataiból született kérdésének: Az emberek miért nem szeretik a zsidókat?7 Aminek, tudjuk, épp az ellenkezője volt az igaz.
Majornál talán éppen a szellemi ivartalanítás következtében nem a struktúra, hanem a részletek, a technika mozgatja, élteti-értelmezi a képet. Vagy úgy mondanám: a Major-képek struktúráját egy látásmód szülte technika: a hamis perspektíva adja. Hogyan lehet hamis a perspektíva? Úgy, hogy a perspektíva-tan nem ellentmondásmentes: "a koincidencia, egyes tárgyak olyan együttállása, ami félreértésre késztet, és megmutatta a klasszikusban a groteszket".8
És itt van máris a groteszk, amelyik Major művészetének másik sarkalatos pontja.9
"Az öröm - egy. A nevetés viszont egy kettős, vagyis ellentmondásos érzés megnyilvánulása; innen a görcsös rángás." A mottóul választott Baudelaire-szöveg az önmagából mindig csúfot űző Major önarckép-művészetének leglényegére tapint rá. Az örömöt, vagyis az Édent, az ártatlanságot, a gyermekkort száműző grafikák, amelyeken az alkotó önmaga hóhéraként mutatja magát, valóban csupa kettősséget mutatnak. Az önarcképek per definitionem reflektívek: alany és tárgy, művész és modell hasadt, kettős egységet alkot. Ezt a hasadtságot a nagy önarcképek úgy oldják egységgé, hogy tágabb kontextusba helyezik az alkotás tárgyát: önmagukat. Ilyen Leonardo körbe írt, feszületes önarcképe; az önmagát vagy százszor megörökítő Rembrandt - nyomában pedig majd Chirico - mindig más és más ruhában, életkorban festi meg önmagát, így ölt testet saját én-kutatása; Vajda korai önarcképei az elszánt akarat kisugárzásai, az ikonos önarcképek pedig a perspektívát nem ismerő örökkévalóság távlatába helyezik az alkotót.
A rajzokhoz, mint mondtuk, csaknem mindig kapcsolódik szöveg is; a szövegek bárgyú stílusukkal hol a konyhai falvédőkét idézik, hol szójátékba fulladnak-tágulnak, de mindenképp kesztyűt dobnak az ábrázolásnak. Ez a kettőségek, ellentétek kiváltotta görcs, görcsös vonaglás jellemzi a végletekig eltorzított, korcs férfi-figuráit, amelyek többnyire a művész görbetükör-képei.
Ilyen A kíntornás, avagy A művész (Major János) című, szintén anekdotikus, groteszk és a hamis perspektívára épülő kép. A képen az ún. temetői sorozat darabjaként egy taszító férfialak (Major) és egy csodás női akt szobra látható. A sorozat jellemzői: a hamis perspektíva következtében a férfi és a nő csak "látszólag" érintkezik; a nem-találkozást, az élettelenséget hangsúlyozza egyrészt a fák, az egész táj kopársága és a temetőkre nem jellemző, a reneszánsz palotákat idéző sakktábla-szerű kövezet; ennek ellenpontjaként a kövek között szerényen bár, mégis fű sarjad.
Képünkön is a szöveg rendkívül egyszerű, már-már szájbarágós, Major maga magyarázza el a sírsztélére "vésett" szövegben:

Lelked örök vágyban égett
Szomjazta a tiszta szépet.


És a képaláíráson pedig:

A művész (Major János) és embertársai kapcsolatát szimbóleizélő rajz

Az "örök vágy", a "szomjúság" és a "tiszta szép" a keresztény Európa, a zsidó-görög kultúra alapfogalmai: sóvárgás, kép és ideál. Trubadúr-líra, reneszánsz, imádság. Látni azonban nem ezt látjuk. A látvány mindennek a groteszk kifordítása. A látvány a hollywoodos-barbibabás, a görög szépségideáltól teljesen idegen, azt kifejezeten tagadó, közhelyes megjelenítése. A képaláírás mondja el, bontja fel szürrealista módon azt, amit a kép mutat: "Le vagyunk mi szarva/zva/". A "művész-kintornás" is csupa szójáték, ennek képi megfeleltetése maga a kép. Major láthatóan szereti a népetimológiákat. A kintorna = kíntorna megfelelés valamennyiünk fejében megfordult már: kínban élünk, de azért bohóckodunk. Ez volna a művész-lét. Ám a "kintorna" valójában egy öthúros hangszer, meg egy eszköz, amellyel kínnal-keservvel keressük meg a mindennapi betevő falatot. Akárcsak a művész. Még mindig a címválasztáshoz, idézzük újra Majort: "Én viszont nem sokat tudtam a szürrealizmusról. Először 14-15 évesen hallottam ezt a szót [...], s én akkor azt hittem, hogy ez valami magyarkodó, nacionalista dolog a szűr szó miatt."10
Hát ugyanígy hallja félre, fordítja ki, fordítja lefelé a "szimboleizélő" szót is. Ahogyan a képen folyik le a - mi is? a Ceres-Barbi fenekéből a maga-magára locsolta víz a Córesz-Major-művész szájába.11
Egy groteszkké vált ihlet-szimbóleum volna?

1 Az írás a 2B Galériában Önarcképek álarc nélkül címen megrendezett Major János-kiállítás apropójára készült. (2B Galéria, 2012 október 15 - november 10.)
2 Charles Baudelaire, De l'essence du rire (A nevetés mibenlétéről), in Critiques d'Art, Paris, Gallimard, 1976, 194.
3 Szabó Lajos, Tény és titok, Veszprém, Pannon Panteon, 1999, 435.
4 Tábor Béla, Jelenlét és spekulatív grafika, in EIKÓN, Ernst Múzeum, Budapest, 1997, 15.
5 Karátson Gábor, Major János grafikai munkássága. Művészet 1974/7, 21-22.
6 ADY, "A la maniere de.", in Publicisztika, III, 267.
7 "A háború után egy-két évvel megkérdeztem az anyámat, hogy mondd anyu, az emberek miért nem szeretik a zsidókat." Önnéző, Hajdu István beszélgetése Major Jánossal, in "Balkon", 2009, 11/12, 2-12.
8 Vö. Körner Éva, Groteszk áldozat. Új Művészet, 1997/5-6, 30.
9 Önnéző, uo. "Amellett, hogy groteszk elemek is vannak a borzalom képei között, s a szöveggel egyértelműen a groteszk megyünk, ráadásul a koincidencia használata -, ezek mind az én ötleteim, mind eredeti dolgok. És amikor megjelent az Üvöltés című kötet, akkor fedeztem fel, hogy Ginsberg a Kaddish-sal hasonlóképpen kezel valamit, mint én, s ez hitelesítette számomra, hogy jó, amit csinálok.
10 " Önnéző, uo.
11 A temető-sorozat darabja. Córesz /1997/. Ceres a római mitológiában a vetés-aratás istennője, akit egy gabonaínség után Déméterként, azaz termékenység-istenként kezdenek tisztelni. A zsidó stetl-világból jött Córesz pedig ínséget, nyomorúságot jelent. A figurában a Hamvas Béla kifejezésével "öntörpésítő", megnyomorító gettólét szimbolikus alakját láthatjuk. In Balkon, Horváth Ágnes, Avantgárd perspektíva, 2008/6, 26.


Horváth Ágnes
2012/11-12.