Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Öndestruktív antipolitikus

Egyik visszemlékezésében Beke László a neoavantgárd művészet hazai alkotóit egy képzeletbeli skálán politikára irányuló aktivitásuk mentén helyezte el és a skála egyik végpontjaként Major Jánost mint "öndestruktív antipolitikust" jelölte meg , azaz olyan alkotóként definiálta aki politikai reflexió/provokáció helyett önmaga felé fordítja figyelmét; művészetének bonckésével saját testébe hasít. Ennek akkor is tanujelét adta, amikor 1973-ban a Boglári kápolna egyik kiállításán Élő síremlék-ként állt fel egy talapzatra mindössze egy ágyékkötőt viselve. A kőtömb felirata így szólt: "Major (Neufeld) Jancsi [héberül is] 1934-19.. Művészetedért éltél /Annak martyrja lettél". A posztamens és a művész talpa között a Pravda egy példánya feküdt, s ennek akár olyan olvasata is lehet miszerint a szocialista korszak vágta el az alkotót a nyilvánosság platformjától. A kultúrpolitika tűréshatárán mozgó Major a rajz és a rézkarc kiemelkedő mestere volt, legjelentősebb munkáinak a 60-as években készült groteszk és önironikus grafikáit tekintette , melyeken zsidó és politikai motívumok vegyülnek abszurd szexuális tartalmakkal. A 2B Galéria kiállításán a művész lánya Major Borbála válogatásában láthatunk több évtizedet átfogó anyagot ezekből a grafikákból.



A hatvanas években született remekmű, az Önnézés című rézkarc kegyetlen analízis szinte Baconi magasságban vagy talán inkább mélységben, főleg ha tekintetbe vesszük hogy Deleuze szerint Bacon képes volt festményeiben feltárni az emberben rejlő amimalitást. Major is belülről kifelé dolgozik, a mélyfúrások eredményét azonban nem drámai és lehengerlő vásznakon hanem intim grafikákon tárja elénk és fanyar iróniával oldja fel. Képein megjelenő önanalízise és zsidó identitására történő reflexiói végigkísérték pályáját. Mindezt beárnyékolja, hogy a hetvenes évekbenben a "zsidókérdés" illetve a zsidó származásra való utalás a. neoavantgárd körein kívül csaknem tabunak számított, kívül esett a közbeszéden . Ahogy maga Major is megfogalmazta egy kultúrpolitikusnak írt (és a 2B kiállításán is látható) levelében, célja az volt hogy az antiszemita percepciónak megfelően ábrázolja magát. Ez azonban elzárta a kiállítási lehetőségektöl, mivel ironikus munkáit ironikus módon "faji gyűlölet szítására alkalmasnak" minősítették . A művek egy része Major kép-pusztító dühének esett áldozatul. (Ismét egy Bacon párhuzam.) Képeinek tanulsága szerint Major magáévá tette, pontosabban magára irányította a stigmatizáló zsidófelfogás minden dühét. Gyakran ördögi mosolyú patásként jelenik meg, szexuális túlfűtöttségével a gyűlölt ,másik'-ká válik, ahogy az a náci idők gúnyos rajzaiból is ismerős lehet. Karikatúraszerűen elrajzolt figurája különböző biblai nőalakokkal vagy ,civil' amazonokkal próbál közösülni. Márpedig Freud szerint a közösülés vágya azonosulást és önfeladást is jelent; Eros megjelenése a saját integritás szilárdságát veszélyezteti. Ezen olvasat mentén a művészt megszemélyesítő antropomorf lény sikertelenül, már-már tragikomikusan próbál kibújni sötét bőréből, de az egyesülésig (transzformációig) nem jut el; a vágy vágy, a másik másik marad. Az erotikus fantáziából kipattant nők mintegy ellenpontok az ördögiként ábrázolt figura mellett.

Lucy Lippard szerint a rajzot elsödleges médiumként választó művészek gyakran az eredetit és a "primitívet" keresik önmagukban, mint valami szekuláris vágyódást a szakrális felé . A szakrális Major műveinek esetében szintén egy görbe tükrön keresztül jelenik meg. A Krisztológusnő című rajz lehet utalás Courbet festményére (A világ születése 1866) ezúttal azonban Major alteregójának születését látjuk mégpedig Krisztus halálához kapcsolt kontextusban. A figura a keresztre feszül, más rajzokon a keresztút stációinak prafrázisaiban jelenik meg. A középkori golgotaábrázolásoknál, különösen Ausztriában és Dél-Németországban nem volt ritka, hogy az egyik latort zsidó vonásokkal ábrázolták, ez a zsidógyűlölet fel-fel lobbanó hullámaiban különösen elterjedt . Ikonográfiai szempontból tehát nem ritka a ,gyűlölet szítására alkalmas tartalom' beszivárgása a Golgota kontextusába, amit Major további szarkasztikus elemekkel bővít vérmérsékletének megfelelően. A megváltásra szomjazó művész itt már a megváltó bőrébe bújva sem tudja megmenteni önmagát, szánalomra mégkevésbé számíthat. A művész taktikája szinte önmaga ellen fordul, mintha saját testébe döfné kardját.

A négy éve elhunyt Major János a zsidósággal kapcsolatos előítéletek megjelenítésével olyan témát választott, mely az adott korban a társadalom vakfoltjában volt, s mellyel művei fenyegetőnek ítélt iróniája miatt (néhány esetleges megjelenést leszámítva) elzárta magát a megmutatkozás lehetőségétől is. Ami egy ennél izgalmasabb tanulmány témája lehetne az éppen az, mit is jelentenek illetve jelenthetnek ezek a grafikák Budapesten 2012-ben.

Csizmadia Alexa
Műértő 2012. november