Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Alászállás a 2B aknába
Böröcz András, Gerber Pál, Kicsiny Balázs kiállítása


Böröcz András: Terv a bánya-sakkészlethez
1986, papír, tus, diófapác, 48x63 cm

Bányászlegény, ha lemegy a bányába,
Acélpikét akasztja bal karjára;
Jobb kezében viszi le a bakettját.
Minden percben várhatja a halálát.

A bányászsors megszokhatatlan velejárója, a bányából való visszatérés bizonytalansága. 1986. február 18-án a Mecseki Szénbányák tizenegy bányásza számára nem volt visszaút, s másnap egy másik társuk is meghalt; az uránbányában. Három képzőművész; Böröcz András, Gerber Pál és Kicsiny Balázs, ekkoriban pályájuk elején tartottak, és volt egy közös vonásuk - gyermekkorukban testközelből megtapasztalták a bányászságot. Gerber és Kicsiny tizennégy éves koráig bányavárosban élt, Tatabányán, illetve Nagybátonyban, Böröcz pedig az iskolai szüneteket töltötte Pécsen, bányász dédapjánál.

Ez adta az ötletet Böröcz Lászlónak, hogy a 2B Galériát bányász-emlékhellyé alakítsa. A tematikus kiállításon a régebbi és az újabb munkák mellett relikviák is helyet kaptak. Bár mindhármuknál, már a nyolcvanas években megjelenik a bányász-motívum, a mostani kiállításon csak Böröcz és Kicsiny állított ki ez időből származó lapokat, frissen készült új munkákat pedig csak Böröcz és Gerber mutatott be. Böröcz 1986-os Terve a Bányasakk készlethez, akár egy bányászemlékmű-tervvázlata is lehetett volna, ha annakidején felfigyel rá valaki. Az elképzelés talán éppen a mecseki baleset hatására született. A nyolcvanas években, a köztéri szobrászatban, különösen a munkásábrázolásokban, még tartotta magát a heroizáló felfogás, ekkor készült például - az idevágó témájú - ajkai Bányászok (1984) - Marton László szoborcsoportja. Egy bányászsakk-emlékműnek esélye sem volt a megvalósulásra.

Böröcz keserű-édes humorával rokon Kicsiny Balázsé, akinek egyik képe, a Télapó a bányában szintén az emlékállítás szándékával született. Erre utalnak a művész szavai is: "A hatvanas évek közepén az a bányász szomszédunk halt meg a bányában, karácsony előtt néhány nappal, akit előtte Mikulásnak öltöztettek a ház lakói." Kicsiny képzeletében a baleset emléke és a hétköznapi bánya-szituáció egymásra montírozódik egy abszurd jelenetben, melyben a bányász-Télapó mint szellem tolja maga előtt a szénnel megrakott csillét.


Kicsiny Balázs: Télapó a bányában
1987, papír, szén, akvarell, 34x49 cm

A bányászélet mindennapos pokoljárása, a kincskereső életmód, a bányászvárosok légköre; egyszerre racionális és irracionális, tele mitikus elemekkel, vizuális jelekkel; mint az egyenruha, a sisak, a szerszámok, valós, ám valószerűtlennek tűnő történetekkel; vak lovakról, veszélyt jelző kanárikról, és mindezt kiegészítik a rituális kommunikáció elemei; a bányásztemetés vagy a bányásznapok.


Gerber Pál: Tatabánya elefántja
2012, akvarell, papír, 21x30 cm

Ez fogta meg mindhármukat, ez jelenik meg szatirikus, szürrealisztikus képi gesztusaikban, Böröcznél és Kicsinynél a lírai abszurd, Gerbernél a minimalista abszurd nyelvén.
Gerber kettős kalapáccsal billogozott Tatabánya elefántjánál csak a feje tetejére állított fekete elefánt abszurdabb, ami ebben az állapotában egy gyárkéményekkel teli (égnek meredő négy lábával) ipari skyline-ra hajaz. Az Egy könyvszekrény szén üvegajtós bútordarabjának előképét Az olvasó bányász egyik csőlátomásos fotóján fedezhetjük fel, s így a humoros képi ötlet, a szénkupaccal teli könyvszekrény egy éles fordulattal éppoly képtelenséggé válik, mint a könyvtári szituáció, a bányából éppen visszatérő, s rögvest olvasó bányászok alakjaival.
Felvetődik a kérdés, miért uralkodik e generáció számos művészénél az abszurd látásmód, a dolgok abszurd megközelítése? A megválaszolásban segíthet Czakó Gábor híres felismerése, mely szerint a szocialista kifejezés az "átkosban" fosztóképzőként működött; ami elé odatettük, arról tudtuk, hogy éppen az ellenkezőjéről van szó. A világ fonáksága mindenütt jelen volt, ami humorosnak vagy viccesnek tűnik, az valójában tragikus vagy drámai volt. A kádári derű, humor és naiv érzelgősség függönyén át éppen a nyolcvanas években kezdett derengeni a világ valós képe. Az abszurd és a groteszk volt képes ezt a fonákságot legadekvátabban megmutatni.
A kiállítás műfaji értelemben sem szokványos, mert az alkotások mellett megjelennek a családi relikviák (Gerber édesapjának bányászegyenruhája, sapkája, Böröcz dédapja által készített madárkalitka) látszólag ready made-nek álcázva, valójában közelebb állnak a hagyományos múzeumi bemutatás koncepciójához, s ez sem véletlen - finom utalás a Kádár-korszakban igencsak elszaporodó kis helyi gyűjteményekre. A galéria falán és honlapján a művészek memoárszerű szövegei voltak olvashatók. Az írott vagy videós visszaemlékezések gyakorlata a bányák bezárását követően igen népszerűvé vált, meg kellett őrizni egy eltűnő társadalmi csoport kultúráját. Mindegyik művész vallomásából kiviláglik az identitás-kereső attitűd, de "a bányász háttér meghatározó személyes tapasztalata" leginkább Kicsiny munkáiban manifesztálódik.

"Tavaly nyáron anyám lakásában kerestem a kiskalapácsot, amit még apám csinált nekem. A családi fotóalbumban, emlékeztem, volt egy kép, ahogy egy-kétéves koromban a fejemet ütöm a kiskalapáccsal. Sem a kalapácsot, sem a képet nem találtam meg." - olvassuk Böröcznél. A művész önironikusan viszonyul saját emlékképéhez, bevallja - a kalapács és kép nem került elő, talán nem is létezett, de a művész megteheti, és meg is teszi, hogy tárggyá formálja az emlékét, visszamenőleg hitelesítve létezését. Az éveken át gyűjtött "történelmi" ceruzákat feldolgozó kis ceruzakalapácsok pedig alázattal épülnek be a művész személyes élettörténetébe.
A nyolcvanas évek, összefüggésben a posztmodern életérzéssel nagy emlékmű-állító korszak volt, a kollektív lelkiismeret, a múlt tisztelete inspirálólag hatott a művészetekre. A Jószerencsét-kiállítás igazi tárgya a múltidézés, médiuma az emlékezés, de az üzenet a mának szól, annak a mának, mely gyakran a mától teljesen elfordulva merül - vagy inkább süllyed - el a múltban.

Nagy T. Katalin
2012. június