Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Sínre kerül a vagonba zárt ház?

Olyan holokauszt-emlékművet tervez Böröcz András és Rajk László, amely a városi tér része lesz. Egy Kazinczy utcai házat alakítanának vagonformájúvá, sínre tennék, és elgurítanák, jelezve, itt az ideje arról is beszélni, hogyan viszonyulunk mindahhoz, amit maguk után hagytak az elpusztítottak.



A Purimot annak emlékére tartják a vallásos zsidók, hogy a perzsa Ahasvérus király idejében, Hámán miniszter tervei ellenére Eszter királyné és nagybátyja, Mordecháj megakadályozta a zsidók kiirtását. Meglágyították a király szívét, majd kegyetlen bosszút álltak azokon, akik elveszejtésüket tervezték. Purim zajos ünnep. Hámán nevének kiejtésekor ezen az egy napon kötelező zajt kelteni a zsinagógában.

Böröcz András Amerikában élő képzőművész Purim előtt tisztelgő emlékmű-tervei zajkeltő installációk voltak. A Purim ünnepe a diaszpórában gyakran közvetlen életveszélyben élő zsidóság számára a reményt jelentette. Böröcz András szarkasztikus művében a veszélytől való mitikus megszabadulás összekapcsolódott a holokauszttal, amikor az újkori Hámán ellen nem keltek fel Eszterek és Mordechájok. A purimi zajkeltő eszköz tehát egy marhavagont formáz, benne facipőket mozgat egy óraszerkezet.

Ám nem csilingelő zene szólal meg a nap bizonyos szakában, hanem a facipők éktelen, kellemetlen dobogásba fognak. A boldogságot kifejező purimi zajkeltés így válik a menekülni képtelen áldozatok kétségbeesett dobogásává. Böröcz műve kettősség köré épül, egyrészt látszólag a holokauszt emlékét fokozza le turistalátványossággá, ugyanakkor a közhelyes órajáték helyett megszólaló facipők hangja brutális erővel vonja be a sétálót a mű világába, egy pillanatra döbbenetes erővel idézi meg a holokauszt szörnyűségeit, s teremt lehetőséget az áldozattokkal való azonosulásra.

A szobrász az emlékműterv makettjével kereste meg Rajk László építészt, a közös gondolkodás során aztán kissé átalakult a terv.
"Nekem egyvalami nagyon hiányzik a holokauszt-emlékezetből - mondja Rajk László -, arról alig beszélünk, mit hagytak hátra, mit hagytak ránk az áldozatok. Mi történt az elpusztítottak lakásaival, bútoraival? Ha valaki beköltözött egy deportált lakásába, vajon belefeküdt az ágyába? Használta a teáskannáját? Vajon mire gondolt közben? Természetesnek tartotta mindezt?" - kérdezi az építész, majd hozzáteszi. "Nemcsak az egyes emberek hiányoznak, hanem az a szerep is, amit a települések arculatának alakításában betöltöttek. Ott maradtak utánuk az üres házak, a zsidónegyedek elnéptelenedett utcái, templomok, iskolák, amik aztán vagy elpusztultak maguk is, vagy az új használók a saját használatukra átalakítottak, akarva-akaratlanul eltüntetve az épületekben őrzött emléküket."

Így született meg az a terv, hogy Böröcz András vagonját egészen ház méretűre növelik, sőt egy valóságos házat zárnak a deportálásra használt vagonba. Találtak is egy épületet a Kazinczy utcában, a régi zsidónegyed szélén. Nevezetes ház ez, itt működött az első magyar játékkártya-gyár, és a léptéke is olyan, amely kibírja, hogy vagonba zárják. Ráadásul a tulajdonos nemhogy rémülten tiltakozna a terv ellen, nagy érdeklődést tanúsít iránta. Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnokról, olimpikonról van szó. Aki Rajk szerint olyannyira szívén viseli a tervet, hogy harmadikként az alkotók közé illene sorolni.

Nem csupán a marhavagonokra emlékeztető vasvázba zárják az épületet, hanem a homlokzati részt le is választják az épület többi részéről. Sínekre teszik a vagonba zárt házat, és eltolják. Hogy pontosan hová, az még kérdéses, volt nem messze egy foghíjtelek, azt nézték ki az alkotók, de ott egy népszerű játszótér vert tanyát, oda már nem szeretnének betolatni. Lehet, hogy az eredeti helyétől csupán néhány méterre kerül a ház, de az is, hogy a vagon egy része itt Pesten lesz, a többi egy vidéki városba, vagy faluba kerül, annál is inkább, mert a zsidóság tömeges deportálása a vidéki zsidóságot érintette. A vasváz egyébként a ház mozgatásának szerkezeti elemét is képzi. Az sem eldöntött tény még, hogy Böröcz András hangzószobra pontosan hogyan kerül majd a házba.

Kérdés az is, mi lesz a ház helyben maradó részeivel. Olyan elképzelés is van, hogy holokauszt múzeum, kiállítás, kutatóközpont kapna helyet itt. A látványtervek között van olyan, ahol úgy tárulnak fel a homlokzattól elszakított belső terek, mint a második világháborús bombázások, vagy '56-os belövések után, a leszakadt tűzfalak mögül kandikált ki a nappali, a félig leszakadt könyvespolc, billegett ég és föld között a fürdőkád...A kép csábít arra, hogy akár bérházmúzeum, vagy Budapest ostroma előtt tisztelgő kiállítás költözhetne ide. Vagy akár könnyedebb téma; az épület eredeti funkciójára utalva kártya- vagy játékmúzeum is helyet kaphatna, nem kizárva a - részben - üzleti hasznosítást sem.

Rajk szerint ez az emlékmű nem akarja minden pillanatban és minden részében komoran felidézni a múltat, enged a játékosságnak. Olyan emlékhelyet akar kialakítani, mely szakít az emlékművek kötelező elidegenítésével, mely szervesen bekapcsolódik a város vérkeringésébe, nem blaszfémikusan, de akár profán módon. "Olyan emlékmű lesz, ahol le lehet ülni egy kávéra, vagy meg lehet inni egy sört, mert Wichmann legendás kocsmája megmaradna." - mondja az építész.

Az, hogy hogyan lesz a Transzport című tervhez 400-450 millió forint, tucatnyi engedély, még nem tudják az alkotók, de Rajk László optimista. Vannak olyanok, akiket már meggyőzött a 2B Galériában nemrég bemutatott elképzelés; egy civil szervezet, az Átrium Városkép Alapítvány Árkádia díját - melyet korábban például a régi pesti zsidónegyedet megmentő Óvás alapítvány is megkapott - idén Böröcz és Rajk terve kapta.

Megtaláltuk a ház egykori lakóját, Négyesi Juditot, aki elmesélte, nagyapja, Bronner Artúr bizonyos Bíró Mór fogorvostól vette meg a 160 négyzetméteres házat a gazdasági válság idején, 1932-ben. Az első emeleti lakás alatt két üzlethelyiség is volt. Egyikben a háború után rövid ideig a nagyapa rövidáru és fehérnemű kereskedése működött, a másikban vagy ötven évig tejcsarnok üzemelt, de volt itt a Piértnek és a Minőségi Szűcs Szövetkezetnek is üzemi étkezdéje. Szerencsésen elkerülte a ház az államosítást, a család egészen 1982-ig élt itt. Négyesi Judit azt mondja, testvére és nagybátyja is - ők élnek még a családból - nagyon rokonszenvesnek találják az emlékeztetés gondolatát, az emlékmű megvalósítása azonban rajtuk kívül áll - teszi hozzá diplomatikusan.

Tovább faggatjuk hát, mire kiderül, hogy a szülei, akik e falak között élték át a vészkorszakot, egész életükben nem heverték ki a traumát. Mint oly sokan, az elzárkózást választották, azért, hogy mindazok után is itt tudjanak élni. Ennek a jelképe az éjjel-nappal zárt kapu volt - mondja Négyesi Judit. Lélekben még akkor is zárva volt ez a kapu, amikor elköltöztek innét, édesanyja titokban a kapukulcs egy példányát haláláig őrizte. "Úgy gondolom, a szüleim nem szeretnék, hogy ebből a házból egy csikorgó vagon legyen, természetesen nem tudjuk, és nem is akarjuk korlátozni a tulajdonost és az alkotókat, de fáj nekünk." - mondja Négyesi Judit. Ki tudja, talán épp ezeknek a máig bezárt kapuknak a kinyitásában segítene ez az emlékmű?


Hamvay Péter
2011. június 18.