Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Hovatartozók

Zsidó az, aki zsidónak tartja magát. Így fogalmazott S. Nagy Katalin művészettörténész, amikor a 2B Galéria kiállításának megnyitóján arról beszélt, hogy a kortárs képzőművészet iránti érdektelenség oka többek között a feldolgozatlanul hagyott nagy témákban kereshető. A második generáció című tárlat ezt a hiányt igyekszik pótolni azzal, hogy tizenegy kortárs művésznek a zsidó identitást, a szülőktől kapott holokauszt-történeteket feldolgozó műveit rendezte egybe.


Böröcz András alkotása

Az alkotók 1946 és 1966 között születtek, saját emlékük így nem lehet a zsidóüldözésről, a haláltáborokról, a munkaszolgálatról. Ők nem tulajdonosai, hanem másodlagos feldolgozói a születésük előtt történteknek. Tovább viszik a félelmeket, a megaláztatás tudatát, a mások helyett életben maradás furcsa szégyenét. Nekik kell rekonstruálni józanul, tiszta fejjel mindazt, amit a szülők elmeséltek vagy elhallgattak. Ez a nemzedék már szabadon kezelheti a saját identitását és szabadon megfogalmazhatja a hallott vagy elképzelt emlékképeket, a maga eszközeivel.


Mózes Katalin alkotása

Az emlékek felnagyítása valóban szabadon átírható: a szellemidézés hatásfoka ott a legerősebb, ahol a kortárs eszközök merészen felbontják a hagyomány merev szövetét, és a felszabadult darabokat újrahasznosítják. Döbbenetes hatású például Böröcz Andrásnak a galéria teljes hosszfalán jóval szemmagasság fölött végigfutó tusrajza. Ősi kínai papirusztekercset idéz, amelyre a krónikás egy nép életének eseményeit rögzítette. Böröcz rajzán egy falusi budi lesz a teremtés tárgyává, és végigjárva az emberi fejlődéstörténet állomásain, a Paradicsomból elérkezik a technicizált halál társadalmáig. A papírcsík alatt Mózes Katalin átfestett naplójegyzetei sorakoznak, néhány kitépett és megfestett lap egy zsidó, illetve egy katolikus imakönyvből.

Az identitásvesztés élményét egyetlen, de variációkban ismétlődő pillanatban fogta meg Szirtes János videómunkája. Rövid jeleneteket látunk, egyetlen szereplővel, akinek keze alól hirtelen kihúzzák az abroszt. Arcizmait gondolatban lelassítjuk, belső filmünk szinte kockánként mutatja a bosszúság, a harag, a megalázottság, a tehetetlenség gyors váltakozásait. Az ismétlődés, a mozdulatsor agresszivitása váratlan indulatokat vált ki a nézőkből. És mellettük Roskó Gábor mitikus figurái, Valkó László összegyűrt önarcképe vagy Wächter Dénes látomása, amint a pop-art fétiseiből belefulladnak a mindent egybemosó tömegességbe, így együtt valami alapvetőt fogalmaznak meg az emlékezés, a sorsvállalás, a kapott élmény letisztázásának bonyolult folyamatáról.

Szerző:
Götz Eszter

Fotó:
2B Galéria
2008. május 9.