Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Egy darab tér a 2B Galériában
Weininger Andor és a Bauhaus

A Bauhaus néven híressé vált művészeti Iskola mindössze 14 éven át működött Németországban, míg a hatalomra jutott fasiszta rendszer be nem záratta 1933-ban. Módszerei, elméleti és gyakorlati munkál a mai napig hatnak valamennyi művészeti ágban. Nagy alakjairól számtalan könyv, kiállítás emlékezett már meg - most a 2B Galérlában rendezett tárlaton egy eddig méltatlanul mellőzött, de az idő múlásával egyre jelentősebbé váló mester, Weininger Andor munkásságát ismerhetjük meg.


Lágy alakzatok keverednek a geometrikusan rendezett kompozíciókkal
fotó: Krivánszky Árpád


A mester 1921 és 1928 között tanult, majd tanított a Bauhaus művészeti iskolában.
Tevékenyen részt vett az iskola életében, közben sok hirtelen született ötletét vetette papírra. Egész életében a síkok és a térábrázolás kapcsolata, vagyis a világ metaforájaként kezelt színház foglalkoztatta.
Kísérletei közt talán a legjelentősebb -számtalan színházi újítás elődjeként- a "gömbszínház" elvének kidolgozása volt. Később megtervezte a gépesített színpadi revüt. Most, utólag látszik, hogy ezek a 20. század legfontosabb és legújszerűbb színházi tervei közé tartoztak.
Művészeti tevékenysége emellett felölelte a festészetet, a szobrászatot, a díszlet- és jelmeztervezést, utópisztikus színháztervezést, a színpadi és zenei előadó-művészetet is. A képeiben központivá váló perspektívarendszerekben számtalan esetben tér vissza a díszletfalakra emlékeztető síkidom.
Furcsa ellentmondás, hogy mint alkotó, lassan és visszahúzódóan hozta létre műveit, mégis a Bauhaus színházi műhelyének egyik legfontosabb tagja volt. Humora és egyéni varázsa, rögtönzőképessége a társaság állandó középpontjává, a legnépszerűbbek egyikévé tették. Legendává vált, hogy a technikai gondok miatt majdnem meghiúsuló jénai Bauhaus hét színházi előadását az ő konferansza mentette meg a bukástól.
Népszerűsége a zenekar megalakítása után tovább nőtt. Ennek a zenekarnak nemcsak a repertoárja különbözött a kor tánczenekáraitól, hanem hangszeres összetétele is. A hangzás rusztikus, egyszerű, a dallamot a zongora és az ének szolgáltatta, a többi hangszer, bumbass, dobok és más zajkeltő hangszerek csak a ritmust. Orosz, grúz, lengyel, zsidó, német, magyar dalokon kívül brazil és argentin tangókat játszottak, és persze a kor divatos zenéi, a foxtrott, a onestepp, a charleston, a simmy sem hiányzott a repertoárból. Mindezt sajátos zenei hangzással, így az egész igazi amatőr bohémsággá vált a Bauhaus formalizmusával és pantomimmel vegyítve.
Közben ő készítette és játszotta a színházi darabokhoz is a kísérő zenéket. Mint képzőművész is fáradhatatlanul dolgozott, számos rajzot, festményt készített, bár ezen a téren roppant visszahúzódó volt, nem szívesen mutogatta, szinte csak önmagának készítette műveit.
Azt vallotta, hogy a művészetnek önmagáért kell szólnia. Gyakran nyúlt vissza régi terveihez, voltak művészi gondolatai, amelyeket élete végéig fejlesztgetett. Könnyed, papírra vetett, lágy alakzatok keverednek a geometrikusan rendezett kompozíciókkal. Ez a kiállítás a Körner András Gyűjtemény anyaga, amely számtalan 20-as évekbeli dokumentumfotográfiával kiegészülve végre képet nyújt Weininger Andor eddig kevéssé ismert művészetéről május 3-áig a 2B Galériában.

Knox
2008. április