Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Hímzőkör

Tövises szobrok, meditatív papírképek és hímzett akvarellek láthatók a 2B galéria frissen nyílt kiállításán. Nem csak nőknek. KRITIKA




Ül két kaktusz a fűben. Az egyik nagyobb, gömbölyűbb, a másik kicsit kisebb. A fű színe körülöttük a végletekig nyers, mondhatni, ideális, a rózsafa kerítés tüskéi erősebbek, mint tállyai házunk örökölt szögesdrótja. Berhidi Mária installációjának szimbolizmusa egyszerre személyes és organikus, emellett a fölértékelődő kézművesség kiegyensúlyozott példája.



A 2B galéria mindhárom művésze - Berhidi mellett Szíj Kamilla és Imre Mariann - annak a "kézműves" tradíciónak a folytatója, amely a mesterségben mint a természetből ritualisztikusan merítő folyamatban hisz, és amely a hagyományo-san "nőiesnek" tekintett anyagokat és technikákat alkalmazza. A tradícióhoz kötött "nőiesség" fogalmához azonban tényleg csak az anyagminőség speciális megválasztása és a szimbolikus női technikák, mint a varrás, szövés tartozik, a nemnek itt nincs demonstratív jelentősége. Általánosságban a mű nyelve és szellemisége dominánsabban kötődik a művészet valamely korszakához, illetve kategóriájához, mint a gender fogalmához. Ezért most nem bánom, hogy nem vagyunk eléggé feministák.



Berhidi Mária szobrainak és installációinak organikus anyaghasználata például a '80-as évek természetes alapanyagú installációiból, environmentjeiből ered. Akkoriban több művész változtatta meg radikálisan a természethez való viszonyát, emlékeztetve némiképp a század első felének természetféltő mozgalmaira. A biológiai környezet nem "motívum" többé, hanem maga a tárgyiasult művészet. Lovas Ilona víz, fű és vászon kombinációjából hozott létre objekteket, később a marhabelet használta alapanyagul. Samu Géza műveinek alapanyaga a fa, de fölhasznált növényi magvakat, tollat, csontot, követ is. Bukta Imre műveinek jellegzetes anyaga a kukoricacsutka, a napraforgószár és a zsír, a szalonna. Berhidi a '80-as évek közepétől hozza létre a "lágy geometria" körébe sorolt szobrait, amelyeket kőfejtési hulladékokból csapolással, ragasztással állít össze, majd egy másik anyag tulajdonságával ütköztet: így keletkezik a kiállításon látható rózsatüskés kaktusz.





Szíj Kamilla papírmunkáiról szintén a '70-es, '80-as évek rovátkolási technikája juthat eszünkbe, amelyet Bukta alkalmazott, de ez pusztán technikai asszociáció, mert a műnek ez a a munkás alapeleme a rítus monotonitásának kábító végtelenségét biztosítja, a mélységben az organikus motívumok örvényével. Ki lehet bontani egy fa erezetét, egy vulkáni kúp hullámvonalát a képekből, de ezek az áttűnések akár rejtve is maradhatnak, mert ahogy András Edit írja róla, "Szíj Kamillát nem a zárványok érdeklik, hanem az egymásrarétegződés maga, s a rétegződés folyamata." Ő maga "meditációs objektnek" nevezi a rajzot, amely ismétlődő, egyszerű manuális műveleténél fogva meditatív állapotba tudja juttatni a készítőjét.





Imre Mariann a '90-es évek közepétől használ természetes anyagokat, amelyekkel új természeti közeget teremt, de az ő alaptechnikája a hímzés, és ennek a finom kézi munkának a kemény, közönséges médiummal, a betonnal való ütköztetése. A legújabb művek azonban papír alapúak, könnyű, érzékeny akvarellek, amelyeken szinte csak árnyalatok vannak, festék alig, és ahol finom cérnaszálak vetnek árnyékot, apró gyöngyszemekbe futva a plexi felületén. Ez nem egyszerűen csak a kéz finomsága, türelmes képessége, amivel feszes, középkorias fénynyalábokba képes rendezni a cérnaszálakat, kell hozzá valami egyéb, ami irányítani tudja a kezet. Meleg öntvényét egyszer kiállította Székesfehérváron. Imre Mariann egyszerűen fogékony a szakralitásra, a legprofánabb médium szakralitására is.

A kiállítás, amelyet együtt rendezett meg a három alkotó, nagyon harmonikus. Nincsenek szeparált, külön sarkok, amelyekben a művek el akarnának különülni egymástól, nincsenek hangos művek és nincs minőségi hullámzás. Olyan, mint egy klassz, csöndes délután a barátnőmnél.

Szerző:
Kürti Emese
Fotó:
Nándorfi Máté
2008. március 13.