Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Szerteszét
Tárlat

Ritka élményben részesülnek a Pán-Mezei család kiállításának látogatói. Legkivált a művészetek szerelmesei, akik nem elégednek meg azzal, hogy elgyönyörködjenek a műalkotásra vetett egyetlen pillantással, majd szótlanul továbblépjenek a következő látványig. Nem könnyű feladat beavatni a nézőket egy-egy mű valódi értelmébe, ha egyáltalán megvalósítható. Igaz, azt is nehezen képzelem el, hogy az érdeklődő látogató, kezében vaskos katalógussal, mögötte a 40-60 főnyi tolongó tömeg nyomásával tanulmányozza egy-egy mű részleteit. A megoldáshoz nincs javaslatom. Ezen gondolkodtam a Pán-Mezei család gyűjteményének látogatása közben.

Kétszázharminc vegyes technikával készült kép. Bemutatásuk célja nem csupán a gyűjteményben rejtőző kincsek nyilvánossá tétele, hanem a művészettörténet egyik legfontosabb korszakából egy-egy kevéssé ismert alkotó árulkodó ecsetvonása. Néhány ilyen művész nem kívánja "feltárni a lelkét", egy alma, semmi több. Pedig ez a gyümölcsszimbólum milyen karriert futott be a mitológiában és a történelemben! Nem lenne elvárható, hogy a látogató vaskos katalógusból olvassa ki a megfelelő passzust, miközben a következő néző máris haladásra kényszeríti. Pedig a mű magáért beszél. Önként kínálja magát, bonyodalmak nélkül tárulkozik fel az egyszerű nézőnek. Azonban a Pán-Mezei család szándéka más. Kezelhető az anyag úgy is, mint a XX. századi magyar művészet válogatott darabjainak bemutatása. Szándékukat maradéktalanul teljesítették. A század bánata-tragédiája tekint ránk a falakról. Itt van mindjárt Bálint Endre egyik legtragikusabb képe. Ismerjük Bálint örökös szorongásait, küzdelmét a halállal. Hát itt szorong (vagy retteg?), a művész bőrén érezni a vég érintését. Bálint még néhány egyszínű, fekete monotípiával szerepel: a sorozat neve: Gyertyafénynél, ezek a ritkaságok már szerepeltek a vészidőben, s egyike a művész linósorozatának.

A kiállítást a formák hihetetlen változatossága jellemzi, mintha valamennyi művész megteremtené a saját külön világát. Vajon ki sejtené, hogy Joan Miró színes, változatos figuráinak szülőföldje a katalán tengerpart? Ezerszámra gyártották itt az aprócska, fantáziaszülte játékfigurákat. A xiurelliket, amelyek nem maradtak hatás nélkül Korniss más forrásokból merítő művészetére. Nem különös, mintha e kiállításra El Kazovszkij is stílust változtattak volna? Nem kétséges, hogy a Pán-Mezei-kiállítás nézőit még hajlamosak megszólítani, szinte párbeszédre ingerelve őket.

A fentiek kapcsán jelzem szorongásomat a jövendő művészet néhány jelenségével kapcsolatban. Művészet? Mindenki művész! Minden művészet! - állította André Breton. Említettem korábban, hogy a művészet párbeszéd a mű és a néző között. E kapcsolat hiánya a süketek párbeszéde. Tartok tőle, hogy a totális művészi szabadság, a sajátos, egyénre szabott kifejezési forma megnehezíti, már-már lehetetlenné teszi a valódi párbeszédet, elutasítja a megértést a néző és a művészi közlendő között.

A Böröcz László galériájában rendezett Pán-Mezei-kiállítás még alkalmat ad egy jelentős művészi (és történelmi) kor megismerésére. Vaskos katalógus kísérete nélkül.

(A Pán-Mezei-kiállítás a B2 Galériában megtekinthető március 8-ig.)

Román József
2008.február, 8. szám