Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



Ismétlések és variációk - John Bátki szőnyeggyűjteménye

"Hat nyeregtáska lap, két töredék és egy imaszőnyeg. Tizenkilencedik századbeli nomád asszonyok szőttesei. A legegyszerűbb, egyetlen motívumot ismétlő szőtt minták ideális bevezetést adnak a kilimológiába, a tradicionális szőtt és csomózott szőnyegek tanulmányozásába. Az ilyesféle, iparosodás előtti nomád szőttesek aránylag egyszerű kompozíciói ötletes, eredeti rajzbeli és színhasználati improvizációk által kelnek életre. A két kurdisztáni táskalap például a majdnem azonos középmező motívumaik és alaptervük ellenére mégis meglepően különböző képet ad. A két szőnyegnek méreteiben, színvilágában, valamint mező motívumaik közepében rejlő apróbb különbségein túl vannak olyan markáns vonásai is, amelyek egyedivé teszik őket. A kilimológia főleg a "kilimo" stílusú szőttesekre figyel, tehát a különálló szögletes rajzú, geometrikusan stilizált, "absztrakt" motívumokból álló mintákra, amelyek leginkább a gobelin technikával szőtt kilimekben, és kevésbé gyakran a nomád csomózott szőnyegekben találhatók. A görbe vonalú, kacskaringós, indás, virágmintás, figurális rajzú szőnyegek képviselik a másik stiláris végletet, amit főleg a jól ismert városi-ipari gyártmányú perzsaszőnyegekben látunk."
Ezzel a bevezetéssel bocsátotta John Bátki a közönség elé a Kilimology Collection-nek nevezett gyűjteménye főleg csomózott szőnyegekből álló kis válogatását 2007 elején a 2b Galériában. Tudatosan választott helyszínül egy képzőművészeti galériát, s nem valamely szőnyegkereskedés különtermét. Egyrészt a hófehér, és a galéria "alternatív" jellegéből adódóan csak nagyvonalúan, rusztikusan meszelt falon kitűnően életre keltek a színek, pontosabban a színárnyalatok - hiszen a kilimek egyik titka, hogy látszólag ugyanazt a színt hányféle árnyalatban varázsolják elő. Pontos szavunk sincs ezekre az árnyalatokra. Másrészt egy művészeti galéria magasabb pozícióba helyezi a szőtteseket: nem "csupán" nomád népek etnográfiai érdekességű, vagy iparművészeti jellegű tárgyaként, hanem archaikus motívumokra visszanyúló, de eredményükben a képzőművészettel versengő alkotásként. "Egy művészeti galéria méltányos kontextusban mutatja be ezeket az igazából művész(et)i értékű szőtteseket."
Valójában a szőnyeg és a kilim ilyen átértelmezése Bátki alapvető szándéka. Három évtizede gyarapodó kollekciójából korábban nem állított össze önálló kiállítást, vagyis nem a magamutogatás vezérli, ám annál inkább szeretne a szőnyegeknek szélesebb ismertséget és nagyobb rangot. "Volt idehaza kultúrája a szőnyegek gyűjtésének - csak 1945 után kiesett ötven év, s ráadásul külföldön éppen ez idő alatt, a hatvanas évektől kezdve újult meg ennek a területnek a kutatása. Megsokszorozódott a szakirodalom, új módon nézünk a kilimekre, s egy ilyen megújulás Magyarországon talán most indulhat meg," mondja. John Bátki az Egyesült Államokban él, és mint a magyar irodalom amerikai műfordítója ismert. A szépirodalomban többek között József Attila, Krúdy Gyula, Szép Ernő, Ottlik Géza, Mándy Iván és Lengyel Péter műveit tette át angolra, míg a művészeti szakmában a legnagyobb munkája eddig a Corvina Kiadó "négyszerzős", Andrási Gábor, Szűcs György, Zwickl András és Pataki Gábor által írt huszadik századi magyar művészettörténeti munkájának fordítása volt.
Bátki életében az irodalom művelése és a szőnyegek szeretete, gyűjtése szorosan összefonódott. Szülei az ötvenhatos forradalom nyomán kerültek a tengerentúlra, s a Paulay Ede utcai lakásban gyerekként megszeretett szőnyegekre később is jól emlékezett. Ám egy olvasmányélmény kellett ahhoz, hogy tevőlegesen lépjen. A hetvenes évek elején nagyformátumú személyiségekről olvasott egy személyes visszaemlékezést, s ez hívta fel a figyelmét a szőnyeg mint különleges organikus művészet fontosságára. Nem sokkal később, 1973-ban a kaliforniai Berkeley-ben nagy türkmén szőnyegkiállítást látott, és azonnal megragadta, hogy ezek fegyelmezett világa a viszonylag szűk kolorit és motívumskála ellenére is micsoda gazdagságot rejt. Két évvel később, frissen kapott irodalmi ösztöndíjából vásárolta meg első szőnyegét, egy azerbajdzsáni imaszőnyeget. Eredetileg szépírói ambícióival szerette volna ezt összekötni, valamiként szőnyegről akart írni, de foglalkoztatta a textilek művészeti vetülete is. Rajzol és fest is - az Élet és Irodalom a budapesti kiállítás ideje alatt, a 2007. évi hatodik számát Bátki grafikáival illusztrálta - és a szőnyegek rajzossága különösen megragadta. A szőnyegekben a színhasználat mellett máig is főleg a vonal, a motívumok rajza és összképe érdekli. Egy motívumtár összeállításán dolgozik, amely nem földrajzi elven, hanem a használt vizuális elemek alapján csoportosítva közölné a kilimek - főleg a kedvenc területét jelentő anatóliai imaszőnyegek - motívumait.
Az anatóliai anyagból, számos más gyűjteményből is kölcsönözve, rendezett már Amerikában egy kiállítást (Sarah Lawrence College, 1986), ám a hagyományos kiállítás plusz katalógus párhoz képest most multimédiás publikáción gondolkodik már. Olyan adatbázist képzel el, ahol a reprodukált darabok a vizuális élmény, a motívumok vagy a színek alapján kapcsolódnának egymáshoz, s nem száraz tudományos címkék alapján. "Szeretnék túllépni a valójában semmitmondó besorolásokon. Ezek elidegenítik a befogadót a kilimektől, megfosztják azokat a személyes varázsuktól. Holott ez egy olyan demokratikus műfaj! Névtelen emberek készítik, gyakran írástudatlanok, a kész szőnyegek nem is jelzettek, közvetlen írásos forrásaink nincsenek a készítésükről. Ezek a főleg tizennyolcadik és tizenkilencedik századi kilimek és szőnyegek anyagilag is elérhetőek," érvel terve mellett.
Bátki a gyűjtésében sem szakosodott: nem a nemzetiségi típus, vagy földrajzi határok szerint halad, hanem az egész szőnyegterületről, tetszés alapján választ. A szabálytalanságokat keresi. Nem németes, szikár gyűjtőnek tartja magát, hanem a szokatlan, a rejtélyes hozza lázba: ahol megtörik egy kilim vizuális rendje, ahol egy motívumot a bevettől eltérően alkalmaznak, s ahol láthatóan csak egy-két darab készült az adott ötlet nyomán - míg az üzletileg, műhelyekben gyártott, látványos, nagyméretű darabok már nem vonzzák.
Amerikában a legkülönbözőbb beszerzési forrásokat kutatta fel, vidéki régiségpiacoktól kezdve a nagy árverezőházakig. A Sotheby’s-nél egyszer ezer dollár alatti összegért csípett el egy remek erdélyi tizenhetedik századi imaszőnyeget - sajnos néhány évvel később túl kellett adjon rajta egy Wall Street-i vevőnek, aki a sokszorosát kínálta, s Bátki az értelmiségi jövedelme mellett csak ilyen módon forgatva tudta gyarapítani kollekcióját. Szűk anyagi lehetőségeit hozzáértéssel igyekezett ellentételezni, így ma óriási könyvtára van a témában, szeretné ezt is feldolgozni, gyűjteményével együtt akár idehaza is elérhetővé tenni. Sok inspirációt kapott az Iparművészeti Múzeum világhírű török szőnyeganyagából is, jó barátságba került a múzeum nemrég elhunyt szakértőjével, Batári Ferenccel. Amerikában kevés magyar származású szőnyeggyűjtőről tud, ilyen volt Kálmán Tamás építész Torontóban, vagy Salgó Miklós, akinek specializált nyeregtakaró kollekciója Budapesten is látható volt.
Annál több kapcsolatot talált a szőnyegek révén más művészeti területekhez - köztük a zenéhez. "A modern jazz, az improvizációs zene közel áll a kilimek logikájához. Néhány elemet ismétel, variál - lényegében egy meglévő, közösen ismert hagyományos halmazból kell majdnem képzőművészeti fantáziával sokszínűséget létrehozni. A kilimeknek ebben a tekintetben kifejezett előnye, hogy oly keveset tudunk róluk, készítőik szándékairól, hiteles értelmezésükről. Ezzel a vizuális képzeletünk szabadságát biztosítják. Tulajdonképpen arra hívnak, hogy olvassuk őket kötetlenül, a magunk látásmódja szerint. Mivel nincs szabatos, verbális hátterük, befogadásukkor a megnevezhetetlent próbáljuk szavakba önteni. El kell bennük mélyedni, a gyors rápillantás helyett időt kell szánni rájuk. Izgalmasabbnak látom őket a legtöbb hasonló korú és formátumú képzőművészeti alkotásnál, hiszen azokról gyakran oly sokat tudunk, hogy a látásunk szinte csak beazonosítja a tudott sémákat. Ugyanakkor található közöttük rokonság is, leginkább az absztrakt festészet és a kilimek között: mivel nem túl determináltak, teret engednek a fantáziának, kíváncsiságnak és elősegítik a komplex vizuális minták felismerését, egyfajta olvasását."

Ébli Gábor
2007/5