Sajtó ...... Press
Only Hungarian language

A macskakövek emlékezete
Nagy Edina beszélget Gunter Demnig képzőművésszel és Böröcz Lászlóval, a 2B Galéria vezetőjével


A Bipolar program támogatásával BERGER ÁGNES Berlinben élő szociológus kezdeményezésére GUNTER DEMNIG német szobrász Budapesten, a Ráday utcában is elhelyezte az első három, a Holocaust áldozataira emlékező Stolperstein-t, vagyis botlatókövet. A rézzel bevont kockakövek azok elé a házak elé kerülnek, ahonnan az áldozatokat (zsidókat, szintiket, romákat, politikai üldözötteket, stb.) elhurcolták. A köveken az áldozat neve, életkora, foglalkozása és halálának időpontja, helyszíne szerepel.
Az alkotó szándéka szerint a jövőben egész Európát behálózó projekt macskakövei egyelőre Németországban, Ausztriában és most Magyarországon láthatók, eddig kb. 11 000 kő került elhelyezésre.
Budapesten a 2B Galériában a kövek elhelyezésének napján nyílt meg Gunter Demnig kiállítása1, ahol az Emlékező macskakövek dokumentációja mellett a művész néhány korábbi munkája is látható.

Nagy Edina: Demnig Úr, milyennek találja a budapesti körülményeket? Az Emlékező macskakövek viszonylag nagy publicitást kapott, a sajtótájékoztatón2 lehetőség nyílt egy, a projekt keletkezéstörténetét bemutató prezentációra, az azt követő kerekasztal-beszélgetésen pedig szakértők részvételével a téma részletes megvitatására.

Gunter Demnig: Igen, rendkívül jól szervezetten zajlik minden, ám ez tulajdonképpen ellentmond a projekt szellemiségének. Nagyon hálás vagyok Berger Ágnesnek, akinek közreműködése nélkül most nem lennénk itt, de az, hogy a Bipolar intézményi támogatást nyújt a kövek elhelyezéséhez3, tulajdonképpen nem egyeztethető össze eredeti elgondolásommal. Az emlékezés személyes, egyéni dolog, így a köveket is egyes személyeknek, polgároknak kell elhelyeztetniük, én úgy hívom ezt, hogy ők azok, akik "örökbe fogadják" a köveket. Ezek az emberek általában az elhurcoltak családtagjai, leszármazottai, de arra is akadt már számos példa, hogy idegenek patronálták a köveket.

N.E.: Az első köveket Ön helyezte el és finanszírozta?

G.D.: Az első kétszáz követ én finanszíroztam. Legálisan először Freiburgban, illetve Hamburgban kerültek elhelyezésre Stolpersteine-k 2003-ban, azt megelőzően azonban illegálisan már többet is elhelyeztem, az első ilyen akció 1997-ben Berlinben, Kreuzbergben zajlott. De aztán 2003-ban egyszer csak történt valami: az egyik házból, ami előtt elhelyeztem két követ, kijött valaki, és megkérdezte, van-e már a köveknek gazdája? Mondtam, hogy nincs, erre közölte, hogy már van – elment a bankba, és kifizette. Aztán minden "szájról szájra" terjedt, az első évben még egyáltalán nem volt a dolognak publicitása, a városlakók mondták el egymásnak, a családtagokon keresztül eljutott a hír a határokon túlra: ma már Amerikából, Izraelből, Angliából is "rendelnek" köveket. Ami az elhelyezést illeti: mindig személyesen cementezem, betonozom be a köveket, én választom ki a helyet. Ezért is történhetett meg, hogy most már csak 2008-ra vállalok további elhelyezéseket: egyszerűen nem tudok egyszerre több helyen jelen lenni. De félreértés ne essék: itt nem arról van szó, hogy minél több követ helyezzünk el. Számomra az akció szimbolikus jelentőségű, és azt szeretném, ha ezt sikerülne közvetítenem.

N.E.: Ezek szerint megvalósult az Ön eredeti elképzelése: Európa-szerte jelen vannak az emlékező kövek. De mi történik a projekttel, ha Ön már nem tudja személyesen elhelyezni azokat?

G.D.: Arra gondol, mi lesz, ha már nem leszek? Őszintén szólva, ezen még nem töprengtem. Nem hiszem, hogy továbbadom majd valakinek a projekt vezetését, ez valahogy olyan személyes ügy, nem tudom elképzelni, hogy helyettem valaki más folytassa majd. Ami pedig azt illeti: az Európa-szerte kijelentés nem helytálló. A jelenlegi helyszíneken kívül Hollandia és Olaszország merült még fel, onnan érkezett megkeresés, de aztán mégis elvarratlanok maradtak a szálak. Nem tudom, mi lesz belőle. Lengyelországból is jelentkeztek leszármazottak, de ott egyértelmű elutasításba ütköztem; a kérdéses város vezetői elzárkóztak a megvalósítás elől. Ugyanakkor, bármennyire is nehéz szembesülnünk ezzel, Nyugat-Európa egyáltalán nem egyszerű eset. A németek egy része úgy gondolja, már eleget emlékeztünk, máshol más az indok, de úgy tűnik, még mindig könnyebb nem odafigyelni, mint tudomásul venni és feldolgozni.

N.E.: Aki jelen volt a sajtótájékoztatón, a prezentációból megtudhatta, hogy eddigi munkáiból tulajdonképpen logikusan következett a Stolpersteine, hiszen Önt mindig is a köztéri, politikai tartalmú és indíttatású művészi formák foglalkoztatták. Nemzetközileg talán legismertebb művei, a nyomhagyó automaták, amikkel többek között a Kassel - Párizs (Illatnyomok, 1980), vagy a Kassel – Velence (Ariadné fonala, 1982) útvonalat járta be a nyolcvanas években, szintén erről tanúskodnak. De nem zavarja-e, hogy munkásságát szinte kizárólag az emlékező kövekkel azonosítják? Ön már mint a Stolpersteine-művész van jelen a köztudatban. Van-e ideje más munkákra, egyáltalán, foglalkozik-e más projektekkel?

G.D.: Azt hiszem, ezért is szerencsés, hogy a 2B Galéria kiállításán korábbi munkák dokumentációi is helyet kaptak. A látogatók így teljesebb képet kaphatnak tevékenységemről. De tulajdonképpen nem zavar, hogy az emberek elsősorban a macskakövekre fognak emlékezni. Talán túl sokáig vártam arra, hogy így legyen. Nem fér bele más projekt az időmbe, ahogy már mondtam, így is annyi megkeresés érkezik, hogy annak is csak a következő év(ek)ben tudok majd eleget tenni.

N.E.: Nem emlékszem pontosan, milyen szám hangzott el a sajtótájékoztatón, de viszonylag kevés követ tettek tönkre, károsítottak meg az elhelyezés után. Karsai László a kerekasztal-beszélgetésen sarkosan fogalmazva és némi cinizmussal megjegyezte, hogy a nyilvánosság szempontjából tulajdonképpen jobb lenne, ha itt Budapesten valami botrány történne az elhelyezés kapcsán, akkor mindenki tudomást szerezne az akcióról. Milyen a fogadtatás általában?

G.D.: Igen, összesen ötven követ tettek tönkre, öntöttek le festékkel, zúztak szét, stb. Ez nem sok. Helyükre mindig újak kerültek, az adott város vezetése gondoskodott a pótlásról. A fogadtatás? Talán érdekesebbek az elhelyezést megelőző viták, véleménykülönbségek. A heidelbergi városi tanács pl. elutasította a Stolpersteine-t, de most meghívtak egy előadásra, mert megoszlottak a vélemények, és valószínűleg mégis elhelyezésre kerülnek a kövek. A német Zentralrat der Juden szintén megosztott volt a projekt megítélésének tekintetében: volt, aki üdvözölte az emlékezés ezen formáját, s voltak, akik felháborodva elutasították.
Tulajdonképpen ez a számomra leglényegesebb elem: hogy véleményeket generáljak, konfrontálódjak, illetve, a köveken keresztül újból alkalmat adjak egy sokáig elhallgatott téma újrafelvetésére.
N.E.: A sajtótájékoztatón említést tett arról, hogy az Ön számára nagyon fontos a fiatalok részvétele, hogy minél több oktatási intézményhez is eljusson a Stolpersteine híre.

G.D.: Időközben már nagyon sok iskolával, egyetemmel kerültem kapcsolatba, akik köveket patronálnak: az iskolások végzik a kutatómunkát az elhurcolt személyekről, pénzt gyűjtenek, másokat is tájékoztatnak...nagyszerű, hogy a fiatal generáció ennyire aktív.

N.E.: A Ráday utcában járók nagy része észre sem fogja venni az ott elhelyezett három követ, rájuk lépnek, koptatják őket, s közben nem is tudnak róla, hogy egy "emlékművön" taposnak.

G.D.: Nem, nem, emlékműről szó sincsen! Az emlékezetről van szó, ami megkopik, elhalványul, de valahol mélyen mégis elevenen él.

N.E.: Köszönöm a beszélgetést.

Nagy Edina: Hogyan került képbe a 2B Galéria a Stolpersteine kapcsán?

Böröcz László: Berger Ági látta a Waldsee 1944– kiállításunkat5 2004-ben, amit azután meghívott a berlini Collegium Hungaricumba (2005). Így kerültünk kapcsolatba egymással. Aztán Ági, aki többször "belebotlott" a Stolpersteinébe Berlinben, a Bipolar pályázat kiírása után megkérdezte, hogy lenne-e kedvem részt venni ebben a projektben mint magyarországi partnerintézmény...hát így.

N.E.: Kezdettől fogva úgy terveztétek, hogy a galériában egy kísérő kiállításra is sor kerüljön?

B.L.: Nem, először csak a kövek elhelyezéséről volt szó. De aztán, mivel itt van egy kiállítóhely, logikusnak tűnt, hogy többet is mutassunk.

N.E.: A Stolpersteine dokumentációja mellett látható többi anyagot Te válogattad?

B.L.: Részben. Én szerettem volna még több korai munkát bemutatni, de a németországi partner, az NSDOK (Nemzetiszocializmus Dokumentációs Központ Köln) elsősorban a Stolpersteine anyagra fókuszált. A másik probléma volt, hogy Demnig legtöbb műve igen nagy méretű, ezért a szállítás és kiállítás komoly technikai nehézségekbe ütközött volna. Nagyon érdekesnek tartom a korai munkákat, de most erre volt kapacitásunk.

N.E.: Elhelyeztétek az első három követ, mi a folytatás?

B.L.: Demnig júniusban Kelet-Magyarországon, augusztusban Nyugat-Magyarországon rakja le a többi követ. A folytatás lehetőségében van a dolog lényege, és, úgy tűnik, lesz folytatás, folyamatos az érdeklődés. Magánszemélyek jelentkeznek, akik Demnig eredeti elképzelésének megfelelően saját indíttatásból folytatják a projekt finanszírozását.

N.E.: Mi a Te szereped a folytatásban?

B.L.: Fogalmazzunk úgy, hogy "egyengetem a projekt" útját, legalábbis egyelőre. Közvetítést vállalok, a 2B-n keresztül kapcsolatba lehet lépni Demniggel.

N.E.: Milyen volt a sajtóvisszhang, elégedett vagy?

B.L.: Rengeteg sajtómegkeresés érkezett, és ma is folyamatos az érdeklődés. A fontosabb anyagokat feltettük a www.macskako.net-re, de a magyarországi akcióról írt a FAZ, itt volt az Arte...

N.E.: Negatív visszajelzések?

B.L.: A kuruc infón jelent meg valami anyázás, de másról nem nagyon tudok.

N.E.: Ahogy említetted, épp "kapóra jött" nektek a Bipolar-pályázat ahhoz, hogy megvalósíthassátok a projektet. Mit gondolsz, mennyire aktuális és releváns ez a témafelvetés ma Magyarországon?

B.L.: Demnig megjegyzése, miszerint Nyugat-Európában a II. világháború tekintetében komoly hiányosságok vannak a múltfeldolgozást illetően, Magyarországra is érvényes. Ezért számomra nem kérdéses, hogy a Stolpersteine üzenete rendkívül időszerű és fontos. Nem is tudok hasonló jellegű akcióról, ami az emlékezés ilyen hatásos művészi formáját választotta volna.

N.E.: Talán az Elhallgatott Holocaust kiállításon bemutatott kortárs művek...?

B.L.: Nem hiszem, hogy Demnig munkáját össze lehet hasonlítani az e témában született magyar kortárs vagy akár klasszikus munkákkal. Én példaszerűnek tartom ezt a művet, persze, nemcsak a művet, hanem a hozzá tartozó, általa közvetített művészi magatartást is. Nem állami megrendelésre, hanem a művész saját kezdeményezésére valósult meg – tulajdonképpen bárki megtehet valami hasonlót. Természetes velejárója a "művészi önmegvalósítás", de azon lényegesen túlmutat. Szerény, szinte észrevehetetlen művészi hozzájárulás, amely az észlelés olyan tartományával operál, ami szinte egyáltalán nem, vagy alig van kihasználva, mégis rendkívüli társadalmi relevanciával bír. Ha már az emlékező műveknél tartunk, egy másik kedvencemet, Pauer Gyula Cipők a Duna-parton (2005) című művét lehetne leginkább rokonítani Demnig munkájával. A Pauer-mű a Duna vízállásától függően hol van, hol nincs, néha teljesen láthatatlan; egyáltalán nem tolakodóan, csak ott van. A Stolpersteine szerintem egy konceptuális, eszmeileg megalapozott munka rendkívül primér formában megjelenítve, aminek materiális oldalától nem szabad eltekintenünk. A közösségi emlékezés példaszerű megnyilvánulása. Szóval, van még mit tanulnunk.

N.E.: Milyen "nyomai" lesznek a projektnek a továbbiakban?

B.L.: A köveken kívül? Októberben az NSDOK-ban lesz látható a kiállítás, és a német féllel közösen tervezzük egy kísérő kiadvány / katalógus megjelentetését, ami a magyar kőlerakások dokumentációját is tartalmazza majd.

N.E.: Köszönöm a beszélgetést.

Stolpersteine - Emlékező macskakövek. Gunter Demnig kiállítása. 2B Galéria, Budapest, 2007. április 27 - június 2.
2 Goethe Intézet, 2007 április 26. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Berger Ágnes, Gunter Demnig, Karsai László történész és Dr. Werner Jung, a kölni NS Dokumentationszentrum igazgatója voltak, moderátor: Váradi Júlia.
3 Magyarországon a Bipolar finanszírozza az első ötven kő elhelyezését, nemcsak Budapesten, de vidéki helyszíneken is, pl. Mátészalkán, Szolnokon, Debrecenben, Szegeden, stb.
4 Egy Stolperstein patronálása 95 euróba kerül.
5 Waldsee 1944 - Üdvözlet Auschwitzból / Waldsee 1944 - Schöne Grüsse aus Auschwitz. 2B Galéria, Budapest, 2004. május 19 - július 3., Collegium Hungaricum, Berlin, , 2005. május 25 - július 3.
6 Elhallgatott Holocaust. Műcsarnok, Budapest, 2004. március 19 - május 30.