Sajtó ...... Press
Only Hungarian language



A sors lába
Böröcz András új munkái a Magyar Zsidó Múzeumban



A szobrász úgy érzi, hogy a pillanat kedvez a kereplőnek

A purim zsidó örömünnep. A nép csodálatos megszabadulásáról, Eszter és Mordeháj bátorságáról, legfőképpen pedig a gonosz Hámánnak, valamint ivadékainak büntetéséről szól. Összetett a tartalom, összetett az indulat, a liturgiai kifejezés nemkülönben. Miközben a közösség hallgatja "a nagy történetet", tehát a rabbi által felolvasott Eszter-tekercset, a történet egy markáns pontján a közösség tagjai mintegy kanonizáltan megőrülnek. Engedve van nekik, merthogy nem akarják hallani a szöveget. Pontosabban nem akarják hallani a szövegnek azt a részét, amelyben Hámán neve egyáltalán előfordul. Cipőjüket hangosan, ütemesen verdesik a földhöz (a cipőtalpra sokszor még a gyűlölt nevet is fölírják), sivítanak, kiabálnak, pisszegnek, és ha ez sem elég, kereplővel teremtenek zűrt. Damnatio memoriae: az emlékezet átka üljék a néven, szómágiával füstöltessék ki innen a gonosz.

A purimot mindenütt ünneplik persze, ahol zsinagógában gyakorolják a vallást. Lendülettel, ízzel, színnel mégis azokon a helyeken telt meg a jeles nap, ahol és amikor a "szabadulásélmény" nem maradt teológiai absztrakció. A galutban (azaz a diaszpórában). A soá (azaz a holokauszt) után. Akkor és amikor az istenítéletet tanácsosabb vagy törvényesebb volt szublimálni, továbbá a vérbosszút ráhagyni a nemtelenekre.

Böröcz András magyar-amerikai szobrász úgy érzi, hogy a pillanat kedvez a kereplőnek. Ki-ki szabadon gondolhatja el a maga Hámánját, és egyúttal rögtön el is hallgattathatja. A háborúpártiak fejében nyugodtan megképződhet Szaddám, a békepárti antiglobalisták önfeledten koncentrálhatnak magukban Bushra, a belpolitikai mező a ki nem mondható nevek egész listájához szolgáltathat szabad névválasztást, a kultúra iránt aggódóknak módjukban áll a főgonosz nevét kedvenc zenekritikusukkal helyettesíteni.

Komolyra fordítva: Böröcz kézi hajtású, zömmel diófában kivitelezett, szépen esztergált és kicsit beszínezett kisebbségi volk-mobiljai remekül kifejezik a világhelyzetet is, a világművészetet is. Világhelyzetet azért, mert faragott bakancsai, keretbe feszített bábui, idétlenül kattogó fogaskerekei kiválóan alkalmasak ősi szorongások, tehát aktuális rémmesék összeácsolásához.

Világművészetet azért, mert nagy keletje támadt mostanában a rafinált egyszerűségnek. Ezek a kéztekerészeti lábjárgányok szinte-szinte konceptuális mobilok, amennyiben szó szerinti ábrázolásai annak a lidércnyomásnak, amelyek nem mások, "mint az általános közérzettel való tapintatos lépéstartások" (lásd Erdély Miklós profetikus írását 1985-ből, az akkor még csak harmincegy éves művészről). De ugyanakkor " ez is igaz " a finoman munkált "hand-made" konstrukciók nem mások, mint az új technológia iránt érzett súlyos ellenszenv-demonstrációk, mint visszatérések a tiszta forráshoz. Ahhoz a számítógép, műanyag és pop corn előtti, mennyeien szegény gyerekszobához, amelyben nincs más, mint aprófa, grafitceruza, rajzóráról kimentett vízfesték, esetleg némi spájzból kinyert enyv, szög és tipli.

"Egy amerikai művésznek semmi sem elég alacsony rangú ahhoz, hogy a művébe beemelje, míg egy magyar művésznek semmi sem elég magas szintű ugyanehhez" " fűzte műveihez magyarázatul egy másik amerikai-magyar, a művészettörténész Forgács Éva. Csatlakozom az előttem szólóhoz. Lassanként módunk volt hozzászokni, hogy Böröcz mint "magyar", egy elegáns, értelmiségi, transzavantgárd nyelvjárás szerint bonyolultan dekódolható világpesszimizmust közvetít felénk. Értik e hazában vagy ötvenen.

Böröcz mint amerikai, egy jópofa srác, aki kiszárított kenyérbélből, összefirkált orvosi spachtliból, megfaragott ceruzákból " ez igazi, valutában is mérhető műkereskedelmi siker lett " mindenféle magánhasználatra alkalmas kultusztárgyat fabrikált. És nyilván bejönnek a bakancsos kereplők is, szemre egészen érthetőek, nekem tetszenek.

A kérdés most már csak az, hogy Böröcz és a purim, azaz egy ember, egy érző lélek a huszonegyedik század elején, és egy jeles ünnep a régi világból miképpen tárgyalnak egymással. A purim örömünnep. Amikor ezt a jellemzést írom, még "csak" a szerb miniszterelnököt lőtték le. Fogalmam sincs, hogy mi lesz holnapután.

P. Szűcs Julianna
2003. március 18.